Aktuális

14 évesnek adta ki magát a diákja ölében elélvező tanárnő, hogy megússza a börtönt

Bors

Létrehozva: 2021.10.26.

Mindent megtett volna az a tanárnő, aki titkos viszonyt folytatott a saját kiskorú diákjával, hogy ne kerüljön börtönbe.

Aljasabbnál aljasabb lépésekkel próbálkozott az a tanárnő, akinek diákja megrontása miatt kellett felelnie a bíróság előtt. Mialatt óvadékkal szabadlábon védekezett, hazudott, manipulált, csalt, kérlelte és fenyegette a kamaszt és családját. Mindhiába – gátlástalan tetteire végül fény derült.

A 25 éves, az angliai Brighton városában élő és oktató Fatinah Hossain 14 éves tinivel folytatott viszonya 2020 első felében derült ki. A nőt júniusban engedték ki óvadékkal, mely után különböző trükkökkel igyekezett elérni, hogy ejtsék a vádakat ellene. 

Először azt hazudta, hogy teherbe esett a kisfiútól, hátha így megszánják. Amikor rájött, hogy ez nem lesz célravezető, különböző hamis személyiségek mögé kezdte zaklatni és fenyegetni a családot. Sőt, online egy 14 éves lánynak adta ki magát, és hamis vádakat kezdett el terjeszteni a kamaszfiú egyik férfi rokonáról. Abban reménykedett, hogy kirúgják, netán le is tartóztatják. 

Mondanunk sem kell, Hossain machinációi nem hogy nem jöttek be, de a rendőrség is tudomást szerzett róluk, így végül az igazságszolgáltatás akadályozása miatt is kellett felelnie. Végül 5 év négy hónap szabadságvesztésre ítélték, emellett élete végéig regisztrálták, mint szexragadozót – számolt be a döntésről a Mirror.

Ez is érdekelheti!

Nem tudta fékezni magát: Ki sem engedte a hálószobából diákját a szexéhes tanárnő

Hároméves lányát is magával vitte a tanárnő a diákjaival lezavart menetekre

Kínos: kollégáinak közvetítette a házi pornót a gimis tanár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek