Aktuális

Brutális, amit rögzített reggel a kecskeméti áruház parkolójának kamerája - videó

Bors

Létrehozva: 2021.10.08.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmény miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki egy kecskeméti áruház parkolójában vascsővel megütött és késsel megszúrt egy férfit, nekihajtott az autójának.

A támadó féltékenység miatt haragban volt a másik férfivel, akivel március 17-én reggel egy kecskeméti áruház parkolójában találkozott. A féltékeny férfi kiszállt az autójából és a másik kocsijához lépve az ablakon keresztül többször megütötte. 

A megütött férfi egy baseballütővel szállt ki az autóból, közben az autójába visszaült támadó már elindult a kocsijával, és megpróbálta a férfit odaszorítani a két autó közé. Nekihajtott a másik kocsinak is.

Majd kiszállt, és ő egy vascsövet vett ki a csomagtartóból. Odarohant és az ajtón keresztül legalább tízszer megütötte vele a férfit, majd egy késsel meg is szúrta a combját.

A baseballütős autósnak sikerült párszor megütni a támadóját, aki ezután elhajtott a helyszínről.

A történteket rögzítette az áruház biztonsági kamerája:

Féltékenységből vascsővel, késsel támadt a másikra

Vascsővel, késsel támadt féltékenységből a másikra, a Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt.A vád szerint a két férfi 2021 márciusában egy kecskeméti áruház parkolójában találkozott. A vádlott féltékeny volt a másikra. A vádlott kiszállt az autóból, és a lehúzott ablaküvegen keresztül többször megütötte a sértettet, majd visszaült a kocsijába. Ekkor a sértett is kiszállt, a kezében egy rövid baseballütővel. A vádlott autójával megpróbálta a sértettet odaszorítani a gépkocsija mellé. A sértettnek sikerült ezt elkerülni és visszaült az autójába. A vádlott ekkor nekihajtott a sértett autójának, majd kiszállt és a csomagtartóból kivett egy vascsövet. Odarohant a sértett autójához és a sértettet a nyitott ajtón keresztül a vascsővel legalább tízszer megütötte, majd egy késsel megszúrta a combját. A sértett a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de súlyosabb sérülések is kialakulhattak volna. A letartóztatásban lévő vádlottat a járási ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettén kívül súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtönt indítványozott a vádlottal szemben.A videón a cselekmény egy része látható.

Közzétette: Magyarország Ügyészsége – 2021. október 4., hétfő

Előbbi  8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de súlyosabb sérülések is kialakulhattak volna.

A letartóztatásban lévő, büntetett előéletű támadót a járási ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettén kívül súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek