Aktuális

Sokkoló: megerőszakolták a 6 éves kislányt a kegyetlen férfiak

Bors

Létrehozva: 2021.11.17.

A kislány bizalmasan számolt be a rendőröknek azokról a szörnyűségekről, amik vele történtek. Még az orvosokat is sokkolta, amikor rájöttek, hogy mi a baja.

Sokkot kaptak az orvosok, amikor rájöttek, hogy mi baja lehet a 6 éves kislánynak. Az arkansasi gyermekkórház doktorai szerint az áldozatnak több szexuális úton terjedő betegsége is volt, és valószínűleg azután alakult ki, hogy több ember bántalmazta. 

Nem is a szüleinek szóltak, hanem azonnal riasztották az FBI-t. A gyermek beszélt egy FBI-ügynökkel, és elárulta, hogy megerőszakolták. Az általa adott személyleírásnak köszönhetően a hatóságok később megállapították, hogy a gyanúsított a 27 éves Demarcus George.

Azt is titokban árulta el a leányka, hogy egy másik férfi, - akiről később megállapították, hogy a 33 éves Mario Waters -, szintén megerőszakolta őt. A gyermek elmondta, az eset egy szállodai szobában történt, ahol középen egy függöny volt elhelyezve, hogy elválassza a két ágyat.

Mivel nem tudta elmondani hová vitték, ezért a nyomozóknak maguknak kellett rátalálnia. A felkutatott hotelben kiderült, hogy a szobáért, amiben megtörtént az erőszak, a kislány édesanyjának a hitelkártyájával fizettek. 

A bíróságon mindkét gyanúsított beismerte, hogy szexuális kapcsolatba kerültek a lánnyal, és szexuálisan kereskedtek vele. Őket is orvosi vizsgálat alá vetették, és kiderült, mindketten nemi betegek. 

- A gyermek ellen elkövetett kimondhatatlan bűncselekmények arra emlékeztetnek bennünket, hogy mennyire fontos, hogy a bűnüldöző szervek tisztviselői hajlandóak legyenek nyomozni és véget vetni ezeknek a szörnyű tetteknek. Ezek a bűnösségre vonatkozó beismerő vallomások megkímélik a fiatal áldozatot attól, hogy a tárgyaláson a tanúk padján kelljen újra átélnie az élményeit. A bűnüldöző partnereink minden nap keményen dolgoznak azért, hogy megvédjék a gyermekeket az ilyen visszaélésektől, és hivatalunk továbbra is agresszívan üldözni fogja azokat, akik ezeket a sajnálatos bűncselekményeket elkövetik – jelentette ki Jonathan D. Ross, az Egyesült Államok ügyvivő ügyésze.

A gyanúsítottakat jelenleg előzetes letartóztatásba helyezték és az ítélethirdetésüket egy későbbi időpontra tűzték ki – írja a Crime Online. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek