Aktuális

Kegyetlen büntetés az óvodában: Mosdóba zárták az 5 éves kisgyereket

Bors

Létrehozva: 2021.11.10.

A napközi vezetősége szerint a sajátos indulatkezelési módszer alkalmasnak bizonyult, ám a munkaügyi bíróság kifogásolja ezt az eljárást.

Október 12-én kérvényezték a napközis tanárnő felmondását, miután azt feltételezik, hogy egy 5 éves kisfiút a mosdóba zárt, és erőszakosan viselkedett vele. Borgholzhauseni óvoda vezető pozícióját betöltő 44 éves Sara S. azonban kifogásolja a létesítményt támogató Német Vöröskereszt döntését, hiszen állítása szerint csak egy egyeztetett nevelési koncepciót valósított meg.

A szóban forgó, súlyos magatartásproblémákkal küzdő kisfiú márciusban került be az intézetbe. A gyerek gyakran impulzívan viselkedett, és a társaira rátámadott. Sara a kollégáival együtt kidolgozott egy tervet a fiúval való foglalkozásra: dühroham esetén lépésről lépésre különítették el csoportjától. A fiút először egy kanapéra ültették, viszont ha mégsem nyugodott meg, akkor ki kellett mennie a folyosóra. Végül öt percre bement egy mosdóba, hogy megnyugodjon. A szoba három üvegajtóval és egy ablakkal rendelkezett, de ezek az ajtók sosem voltak bezárva. A napközi vezetősége szerint az ötlet bevált, amit a gyerek szüleivel is megbeszéltek – ám ennek ellenére mégis azonnali hatállyal elbocsátották a pedagógust és két kollégáját, mondván, hogy a fiút erőszakkal belekényszerítették ebbe a helyzetbe. 

A Bild információi szerint a pénteken berekesztett tárgyalás 2022 februárjában folytatódik a Bielefeldi Munkaügyi Bíróságon. Sara ügyvédjével próbálja elérni, hogy visszavonják felmondását.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek