Autó

Megszólalt a szakember: Az autósok kiszorítása és ellehetetlenítése a fővárosi önkormányzat célja

Létrehozva: 2022.06.08.

Óriási fennakadásokat okozhat a főváros közlekedésében Karácsony Gergely terve, hogy 2023-ban kitiltaná az autóforgalmat a pesti alsó-rakpartról és a Lánchídról. A Metropol dr. Kovács Kázmért, a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnökét kérdezte erről és a belvárosi közlekedés égető problémáiról.

A főpolgármester a Lánchídról a 2023. őszi átadás után száműzné az autósokat, ami a rakpart lezárásával együtt gyakorlatilag megbénítaná a budapesti közlekedést. 

Remélem, hogy ez az ötlet nem fog megvalósulni, mert ez még jobban ellehetetlenítené a budapesti közlekedést – mondta a szakember, aki szerint a pesti alsó-rakpart részleges lezárása gyakorlatilag azonos a teljes rakpart lezárásával.

Ha a terv megvalósul, akkor az utak kapacitását nemhogy csökkenteni, hanem éppen, hogy növelni kellene. Hiszen akik nem vehetik majd igénybe a pesti rakpartot, azok többnyire a budai alsó-rakpart felé veszik majd az irányt. Ott pedig már eleve folyamatosan csúcsforgalom van, ami így tovább fog fokozódni.

Dr. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke

Pest felé lehetetlen lenne kerülni

Az észak-déli irányban közlekedő autósok rémálmának számító kettős lezárás után sokan a belváros felé kereshetik az „egérutat”, ami tovább fokozná a káoszt.

Ha nem a budai alsó-rakpartra, hanem a belvárosba terelődik át a forgalom, az pont ellentétes hatást vált majd ki, mint amire a Városháza törekszik. Még nagyobb lesz  a zsúfoltság, és még több lesz a károsanyag-kibocsátás. A harmadik lehetőség a Nagykörút lenne, és pár környező nagyobb utca, ezek azonban már korábban nehezen járhatóvá váltak a biciklisávok miatt – magyarázta Dr. Kovács Kázmér. A Király utcát vagy a Dob utcát pedig a „forgalomcsökketés”  címén bevezetett elterelő korlátozások miatt ma már nem lehet az eredeti kapacitása szerint használni.

Egyre inkább az látszik, hogy a fővárosi önkormányzat és néhány egyéb döntéshozó célja az, hogy autósokat kiszorítsák és ellehetetlenítsék – foglalta össze az elnök.

Jó ötlet, de rosszul megvalósítva

A gyalogosok számára a pesti alsó-rakpartnak a korzóról történő közvetlen elérése egy nagyon szép célkitűzés, és minden józan budapesti egyet is ért vele, de a feltételeket ehhez előzetesen meg kellene teremteni – mondta Kovács, majd rögtön el is magyarázta, hogy is lehetne sétáló szakasszá tenni a rakpartot a város megbénítása nélkül.

Miután úgysem az egész rakpart lezárásáról van szó, csak egy bizonyos szakaszáról, akkor tessék egy alagútban a gyalogosok alatt elvezetni az autós forgalmat – ahogy ezt számos nyugati országban is teszik. Amennyiben erre jelenleg nincsenek meg az anyagi lehetőségek, akkor ezzel várni kell.

Egyre kevesebb a parkoló 

Egyre több kerület dönt amellett, hogy lakossági parkolóhelyeket hozzon létre, ezzel segítve a helyiek esti parkolását. Ez azonban hosszútávon sokak számára okozhat fejfájást. Dr. Kovács Kázmér elárulta, kiket is érint majd leginkább a döntés.

A színházi és a vendéglátóipari közönség láthatja leginkább ennek a kárát – állapította meg a szakember. – Azt tapasztaljuk, hogy a kerékpár- és rollerparkolókat a belváros jelentős részén gyakran úgy valósítják meg, hogy közben a parkolóhelyek számát aránytalanul csökkentik. A Nagymező utcában például egymás után 6 vagy 7 kerékpárparkolót létesítettek, valamennyi esetben a gépkocsiparkolás elvételével. Számos helyen nyugodtan megmaradhattak volna az autóparkolók, mert mindezt meg lehetett volna oldani a járdán is – számolt be a tapasztalatokról a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának az elnöke.

(Metropol)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek