Gazdaság

Menczer Tamás: A magyar gazdaság ma erősebb, mint a vírusos időszak előtt volt

MTI

Létrehozva: 2022.06.22.

Módosítva: 2022.06.28.

A magyar gazdaság idei első negyedéves 8,2 százalékos növekedése azt mutatja, hogy a magyar gazdaság ma erősebb, mint a vírusos időszak előtt volt - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára szerdán Gödön.

Menczer Tamás a Penta Kft. lemezalakító műhelyének avató ünnepségén hangsúlyozta: a kormány elkötelezettségét a munka irányába az is mutatta, hogy még 2020-ban elindította a versenyképesség-növelő támogatási programot azon vállalkozások megsegítésére, amelyek a világjárvány alatt is vállalták, hogy beruházást hajtanak végre és hajlandóak voltak a meglévő munkahelyek megőrzésére.

Hozzátette: a járvány alatt 1434 vállalat beruházását támogatta a kormány, ennek révén 1700 milliárd forintnyi beruházás valósult meg. Az intézkedéseknek köszönhetően 280 000 munkahelyet sikerült megőrizni, illetve létrehozni - közölte.

Az államtitkár beszélt arról, hogy a munkahely-megőrző intézkedéseknek köszönhetően a gazdaság a járvány előtti teljesítményi szintjét már 2021 nyarára elérte. Hozzátette, hogy tavaly a koronavírus-járvány ellenére is történelmi növekedést mutatott a magyar gazdaság a 7,1 százalékos növekedésével, és tovább erősödött az idei év első negyedévében. Kiemelte: ma 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon, ami a kormány ígéreteihez híven 2010-hez képest 1 millióval több.

Nagy Gábor Lajos, a Penta Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cég 600 millió forintos beruházását a kormány közel 200 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatta, amelyből megépült a vállalat új korszerű műhelycsarnoka, továbbá munkagépeket és gépsorokat szereztek be.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Penta Kft. 2021-ben 12,8 milliárd forint árbevétel mellett 604 millió forint adózott eredményt ért el, 2020-ban árbevétele 17,8 milliárd forint, adózott eredménye 1,2 milliárd forint volt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek