Vipera

Mentőhelikoptert riasztottak: kirándulás közben esett össze a 6 éves kislány

Létrehozva: 2022.06.19.

A kislányt túra közben marta meg a kígyó, az anya azonnal értesítette a mentőket.

Képünk illusztráció

A kislány és édesanyja az ausztriai Karintiában található Forstsee-ben túráztak, és a kislány éppen egy sziklán téblábolt, amikor egyszer csak egy maró érzést érzett a lába környékéről. A történtek után azonnal rosszul lett, anyukájának már hányingerről panaszkodott, az anya pedig azonnal hívta a mentőket. 

Az orvoscsoport perceken belül a helyszínre ért, és már ott, a helyszínen ellátták a kislányt, és meg is állapították, hogy a vétkes vélhetően egy homoki vipera volt. A gyereket így mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol rögvest meg is kapta az ellenszérumot. 

Erre szükség is volt, ugyanis a homoki viperát Közép-Európa legmérgezőbb kígyójaként tartják számon, Ausztriában - főleg Karintiában és Stájerországban - pedig igen gyakoriak. Harapásuk életveszélyes, ugyanis nekrózist és bénulást okozhatnak, kezeletlenül pedig akár halált is. A szakember elárulta, hogy a kislánynak nagy szerencséje volt: 

- Amint a szakorvos leírta a tüneteket, azonnal tudtam, hogy homoki viperáról van szó. Ez Európa legveszélyesebb mérges kígyója, azonban errefelé már a kihalás fenyegeti - mondta el a Kronénak Helga Happ kígyószakértő. A lányt azóta a helyi kórházban kezelik. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek