Nyugdíj

Fontos bejelentést tettek, több mint másfélmillió nyugdíjast érint

MTI

Létrehozva: 2022.07.11.

Aki bankszámlára kérte nyugdíjának utalását, annak kedden kerül az évközi nyugdíjemelés a bankszámlájára, így július 12-én több mint másfélmillióan jutnak a járandóságukhoz - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára az MTI-t.

Tállai András leszögezte, a júliusban érkező pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak.

A nyugdíjasok több mint 60 százalékának átutalással érkezik júliusban a pénz 

– mondta. Hozzátette, mintegy 900 ezer nyugdíjas és más ellátásban részesülő választott postai kézbesítést, akiknek a szokásos naptári napon viszi a postás a kiegészítő emeléssel növelt nyugdíjat vagy ellátást és a visszamenőlegesen járó korrekciót. Egyre többen választják az utalást - mutatott rá az államtitkár, aki szerint ebben szerepet játszhat az is, hogy míg a bankszámlára július 12-én érkezik a nyugdíj és az azzal együtt érkező nyugdíjkiegészítés összege, addig a postai kézbesítés július 29-ig tart.

Tállai András elmondta, hogy aki postai úton kapja a nyugdíját, de át szeretne térni a bankszámlára utalásra, annak egyszerű dolga van: személyesen, írásban vagy legegyszerűbben az ügyfélkapun keresztül kérheti azt. Utóbbihoz mindössze "a címváltozás, számlaszám változás, utalási mód változásának bejelentése" elnevezésű űrlapot kell kitölteni - részletezte Tállai András.

Az államtitkár felidézte, hogy az évközi nyugdíjemelés összességében 184 milliárd forintot jelent csaknem 2,5 millió nyugdíjas számára. Emlékeztetett, hogy az év elején 5 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Ha ennél nagyobb a pénzromlás, akkor a törvény előírása szerint az államnak novemberben januárra visszamenőleg, egy összegben kell kifizetnie a nyugdíjasoknak a kiegészítést - magyarázta. A koronavírus-járvány, majd az azt követő ukrajnai háború, illetve a háborús infláció új viszonyokat teremtett - emelte ki Tállai András, hozzátéve, ebben a helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel igyekszik segíteni a nyugdíjasokat. "Ahogy tavaly, úgy idén is korábban lép az állam, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak" -mondta.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek