Segítség

Meglepő bejelentés érkezett a kőszegi rendőrségre, nagy erőkkel vonultak ki a templomhoz

Létrehozva: 2022.10.03.

A férfi a közel 60 méter magas Jézus Szíve templom tornyáig mászott fel egy emelvényen. Mivel nem ért fel az emelőkosár, a rendőrök és a tűzoltók felmásztak érte.

Éjjel érkezett a meglepő bejelentés a helyi zsarukhoz, miszerint egy férfi a kőszegi Jézus Szíve plébániatemplom melletti állványzaton ücsörög. Az épületet ugyanis éppen felújítják, ezért egészen a toronyig fel van állványozva, ide mászott fel a férfi, ami már csak azért is döbbenetes, mert a templom tornya az elképesztő 57 méteres magasságban van.

A rendőrök a tűzoltókkal együtt a helyszínre rohantak, és megpróbáltak tárgyalni a láthatóan zavart férfivel, aki azonban nem állt szóba velük. Így tárgyalót is küldtek hozzá.

A középkorú férfi a kiérkező rendőrök kérdéseire nem válaszolt, nem volt együttműködő és zavartan viselkedett, ezért a helyszínre egy, a tárgyalásra kiképzett segítő rendőr érkezett. A szakértő segítségnek köszönhetően a férfival sikerült kapcsolatot teremteni és elfogadta a felajánlott segítséget

 - mondta a 112 Pressnek Cser Zsófia rendőr főhadnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

Bár a segítség megérkezett, a feljutás nem volt éppenséggel egyszerű, ugyanis olyan magasan volt a férfi, hogy még speciális emelőkosárral sem tudták megközelíteni.

 A zsaruk és a tűzoltók ezért az állványon keresztül másztak fel érte.

A rendőrök az állványzaton keresztül, kőszegi tűzoltók segítségével hevederrel biztosították a középkorú férfi lejutását. Biztonságba helyezését követően igazoltatták, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak

 - tette hozzá a szóvivő. A férfi láthatóan bódult és zavart állapotban volt, így a kórházból rendőri kísérettel egyenesen a pszichiátriára szállították. 

A lap azt írja, hogy bár a templom területe el van kerítve és az építkezést biztonsági őrökkel is felügyelik, a férfi valahogy kijátszhatta őket, és így sikerülhetett feljutnia az állvány tetejére.

A rendőrség elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban nem indítottak nyomozást. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek