Csoda

Mégis életben van a 15 éves Ali, akit a romok alatt kellett hagynia a magyar mentőcsapatnak

P. E.

Létrehozva: 2023.02.19.

Vannak még csodák: életben van a 15 éves Ali.

„Vannak csodák, és most egy ilyen csodát élünk át a török mentőcsapat tagjaival közösen. Most tettük le a telefont a török mentőcsapat vezetőjével, aki megerősítette a hírt, hogy Ali életben van” – írja Facebook-oldalán a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata, amely a törökországi földrengés túlélői után kutatott.

Néhány napja adtak arról hírt, hogy minden igyekezetük ellenére Alit nem tudták megmenteni. Három irányból is próbálták elérni, de akkor lehetetlennek tűnt. Ali lánytestvére és édesapja életét vesztette közben. A fiú mentését tovább nehezítette, hogy az egyik rokonának a teste úgy feküdt rajta, hogy a mentésben részt vevők nem tudták kiszabadítani.

"Hosszú, 38 órás küzdelemmel 4 irányból próbáltuk menteni a gyermeket, akivel végig kommunikáltunk, hol nyugtattuk, hol viccelődtünk. Fogtuk a kezét, itattuk, biztattuk, mert hittünk benne, hogy időben ki tudjuk menteni szorult helyzetből" - mondták akkor a mentőegység tagjai.

 Végül a legnehezebb döntést kellett meghozniuk: élet és halál között lebegve kellett magára hagyniuk. 

"A realitás talaján maradva magunkban lezártuk az ő történetét és talán csak a lelkünk mélyén bíztunk benne, hogy az ő története máshogy is végződhet. Ali erősebb volt, mint ahogy bárki hitte és volt ereje kivárni a nemzetközi szakmai szabályrendszer által ASR4-nek nevezett második mentési fázist és inkább már ASR 5-nek nevezett részt, amikor már munkagépek bontják el az épületeket és úgy igyekeznek életeket menteni. Ő az életet választotta és a török hadsereg, valamint a török mentőcsapat közreműködésével kimentették. Ali egyik lába sajnos soha többé nem fog működni, de 3 lánytestvérével és anyukájával kezd majd neki az új életének" - írták.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek