Rendőrség

Néztek a rendőrök: Így furikázta a 11 éves sofőr a felnőtteket

KL

Létrehozva: 2023.02.23.

A rendőrök figyelmét egy járókelő hívta fel a szabálysértésre. A kocsiban ülök közül mindenki a rendőrségen kötött ki.

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le a napokban a szlovákiai Szereden. Egy járókelő arra lett figyelmes, hogy egy 11 éves fiú autót vezet a városban. Mi több, a kocsiban ott ült a nagymamája és a jármű tulajdonosai is, akik a jelek szerint megengedték a srácnak, hogy a volán mögé üljön.

autó, személyautó, kocsi, Shutterstock illusztráció
11 éves fiúnak engedték, hogy autót vezessen Fotó: Nestor Rizhniak / Shutterstock (Illusztráció!)

A rendőrség vizsgálja, hogy a fiú milyen körülmények között vezette a járművet. Mivel a gyermek nem vonható felelősségre, ezért azokat veszik elő, akik engedték neki, hogy vezesse az autót. A törvény értelmében a jármű tulajdonosa is felelős a kihágásért. A hatóság megjegyzi, nemcsak törvénytelen, de maximálisan felelőtlen és kockázatos dolog vezetni hagyni egy gyereket.

A felnőttek sosem kérhetik meg a gyerekeket autóvezetésre, még rövid táv metétele esetén sem. A gyerek ugyanis nem tudja kiértékelni a helyzetet a közlekedésben, pánikba eshet és különféle balesetet okozhat. Súlyos baleset esetén nem a kiskorú gyereké a felelősség, hanem azoké, akik rábízták a vezetést

– hívta fel a figyelmet a rendőrség, melynek szavait a döbbenetes esetről beszámoló parameter.sk idézi.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek