Kormányinfó

Gulyás Gergely a guruló dollárokról: A rendszerváltozás utáni időszak legsúlyosabb finanszírozási botránya

Piréz

Létrehozva: 2023.03.23.

Módosítva: 2023.03.23.

A Kormányinfón is szó volt a baloldalnak juttatott pénzekről.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a magyar baloldal közel négymilliárd forintnak megfelelő dollárt kapott külföldről a 2022-es választási kampányára. A példátlan esetről most a Kormányinfón is szó volt. 

 

Külföldről azzal a szándékkal adtak pénzt, hogy új kormányt válasszanak a magyarok, és ne a jelenlegi kormánypártokat. Magyarországról pedig voltak, akik ezért ennek érdekében hajlandók voltak a törvényeket megszegve pénzt elfogadni 

 

- mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője hangsúlyozta, hogy ez a legsúlyosabb pártfinanszírozási botrány a rendszerváltás óta, ezért az ügy teljeskörű feltárása nagyon fontos. Az Állami Számvevőszék részéről ez már részben megtörtént, a parlament meg fogja hallgatni a vezetőjét, de a pártokat is reagáltatni kell, hogy meglegyenek a részletes adatok.

Eddig ezt tudtuk a botrányról

A botrány tavaly nyáron robbant ki, amikor Márki-Zay Péter egy interjúban elárulta, hogy az Egyesült Államokból kapott pénzt kampányra a baloldal. A baloldal bukott kormányfőjelöltje által jegyzett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) 1,8 milliárd forintot kapott a közvetlenül a választások előtt alapított Action for Democracy (AfD) nevű amerikai szervezettől, amelyet Karácsony Gergely várospolitikai főtanácsadója, egyben Bajnai Gordon korábbi tanácsadója, Korányi Dávid vezet. 

A pénz nagy részét, mintegy 1,4 milliárd forintot továbbadtak a Bajnai-közeli érdekeltségbe tartozó DatAdatnak. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elé terjesztett jelentés szerint ez a cégcsoport emellett közvetlenül is kapott közel 148 milliót az amerikai székhelyű NGO-tól, sőt arra is fény derült, hogy az AfD egymilliárd forinttal támogatta az Oraculum 2020 nevű céget, amely a szocialista-közeli Ezalényeg.hu működtetőjeként ismert, de az összeg felét ők is továbbadták a DatAdatnak. Mindez azt jelenti, hogy a Márki-Zay részéről bevallott 1,8 milliárdon felül még 1,2 milliárdot juttattak a tengerentúlról a magyarországi baloldalnak, egészen pontosan a DK-hoz és Bajnaihoz közeli digitális technológusoknak és kampányszerveknek.

Feltűnt egy titokzatos svájci alapítvány is

2023. január 25-én mindezek mellett a titkosítás alól feloldott iratokból kiderült, hogy ennél is több pénz érkezett a máig ismeretlen végső támogatói körtől: az AfD 160 millió forinttal többet utalt az eddig ismert összegnél. Az ezen amerikai szervezettől kapott végösszeg tehát 3,174 milliárd forint, amelynek 58 százalékát Márki-Zay Péter Mindenki Magyarország Mozgalma kapta meg, amely saját bevallása szerint a pénz egy részét 2023 elején is költötte.

Az is kiolvasható a parlamenti bizottság számára készült második részjelentésből, hogy egy másik fontos baloldali kampányszervezet, az Oraculum 2020 Kft., az EzaLényeg nevű lejárató portál működtetője, az AfD által utalt 1,082 milliárd forint mellett egy másik forrásból hasonló nagyságrendű bevételre tett szert az előválasztási és a választási kampány idején. Ez az öt utalás 2021 szeptembere és 2022. februárja között összesen 887 millió forintot jelentett, amely egy svájci alapítvány kasszájából érkezett.  

Az EzaLényeg a kampányban masszív hirdetésekkel dolgozott az ország számos pontján azon, hogy lejárassa a kormánypártok jelöltjeit. Márki-Zay Péterrel ellentétben ők nem nyilatkoztak eddig arról, hogy tart-e még a külföldi pénz, ma is ebből működik-e a dollármédiumuk. Arról egyelőre nincs információ, hogy honnan, kiktől szedhetett össze egy svájci alapítvány közel egymilliárd forintot a magyarországi kampányra, amivel együtt összesen az eddigi hárommilliárd helyett immár négymilliárd forintos külföldi pénzcsatornázásról van szó. Végül, de nem utolsósorban: a végső adományozók kiléte továbbra is ismeretlen, ami azért is aggasztó, mert a magyar hatóságok szerint az általuk a dollárbaloldalnak juttatott pénzek egyértelműen a magyar politika befolyásolását szolgálják.

A kormány fenntartja álláspontját, hogy tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség

Magyarország továbbra sem szeretne belekeveredni az ukrajnai háborúba, tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és továbbra sem vesz részt a fegyverszállításokban - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szintén a Kormányinfón.

 

Kérünk mindenkit, pártpolitikai hovatartozásra való tekintet nélkül támogassák a békepárti határozatot 

 

- mondta Gulyás Gergely hozzátéve, hogy az elmúlt hetekben egyre több olyan nyilatkozat látott napvilágot, amely komoly aggodalomra ad okot: nap mint nap hallják, hogy nem kell tűzszünet, és folytatni kell a háborút. Ezek nem a magyar kormány által kívánatosnak tartott békés megoldás, hanem az eszkaláció irányába mutatnak - hangsúlyozta. A kormány fenntartja álláspontját, hogy tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, életet menteni csak békével lehet - szögezte le a miniszter.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek