Sors

"Megtanultam nevetni, de boldog nem vagyok" – a szervátültetett Csaba élete egyik vágya máris teljesült

Kóré Károly

Létrehozva: 2023.08.23.

Máris munkát ajánlottak a Borsban bemutatott, kettős szervátültetésen átesett Siklós Csabának. A 35 éves, súlyosan cukorbeteg férfi egy cipőgyártó üzemben kapott lehetőséget, és már munkába is állt. Most elárulta, mire költi az első fizetését. Szögezzük le rögtön: nem magára gondolt!

Jól indult a napja hétfő reggel Siklós Csabának. Csörgött a telefonja, és mikor felvette, egy lehetséges munkaadó szólt bele. Kiderült, hogy az illető olvasta a férfiről szóló cikkünket, amiből kiderült, a kettős szervátültetésen átesett Csaba barátnőre és munkára vágyik. Nos, ha a telefonáló az elsőben nem is tudott segíteni, a másikban annál inkább.

Csaba munkát kapott Fotó: olvasói

Csaba már azt is tudja, mihez kezd majd az első fizetésével:

Félreteszem, hogy majd a következővel együtt legyen annyi pénzem, hogy anyukám szobájában kicserélhessem az ablakot. Később a bejárati ajtót is meg kell javíttatnom, mert olyan rossz állapotban van, hogy betöri a vihar

 – árulta el a férfi, és elmondta, hogyan telik egy napja.

– Hétfő délután már be is vittem a papírjaimat az irodára, hogy kedden kezdhessek. Minden reggel a 7. 20-as busszal indulok Tiszakesziről Mezőcsátra. 8-40-re beérek a munkahelyemre. Ott az az első dolgom, hogy kiveszem az üdítőmet a táskámból, majd megmérem a cukromat, mert naponta 4-szer be kell adnom magamnak az inzulininjekciót – árulta el a Borsnak Csaba, majd rátért, milyen feladatokat is kell elvégeznie napi négy órában.

– Az én részlegemen főleg kalapácsot és jelölőtollat használnak, mert a készülő cipők felső részén be kell jelölni a ütendő lyukak helyét. Legkésőbb 13 órakor végzek, és egy órát a településen bolyongok, mert 14. 15-kor indul a legkorábbi busz visszafelé. Otthon ismét beadom az inzulint, majd a minimum fél óra várakozási időt betartva megeszem, amit az édesanyám főzött. Ha ezt megtettem, pihenek, elkészítem a másnapi szendvicsemet, majd leforgatok egy TikTok-videót, végül lefekvésig zenét hallgatok. Mostanában a Tévedtünk című dal a kedvencem a TESWÉR nevű előadótól – mesélte a férfi.

– Ezt a művet azért szeretem, mert egy olyan férfiról szól, aki mindent megad a párjának, mégis a bántást kapja cserébe. Én is sokat csalódtam. A volt élettársamért hóban és fagyban is mindennap kimentem a buszmegállóba, amikor a munka után hazajött. 

Volt, hogy menet közben háromszor elestem, de ezt se tartott vissza. A cigánysoron lakom, tőlünk a buszpályaudvar legalább 10 percnyi sétára található. Mentem, elestem, felálltam. Akkor is, amikor kutyák támadtak rám.

 Az egyik ilyen alkalommal az mentett meg, hogy éppen arra jött valaki kocsival, és rájuk dudált. Máskülönben biztosan szétcincáltak volna. Visszatérve: az előző páromról azt gondoltam, hogy ő életem párja, mert hittem a szavaknak. Többé ilyen hibát nem követek el! Megtanultam, hogy néha rá kell lépni a fékre – szögezte le a férfi.

Szereti Tiszekeszit

A kérdésre, hogy mennyire fogja kényeztetni az új barátnőjét, kijelentette: már kellő tapasztalattal rendelkezik.

– Életem első párja 18 éves koromban lépett az életembe. Három évig jártunk, aztán bekerültünk a kórházba, és mindenféle vizsgálatra kellett járnom. Két és fél hét után hazamentem, addigra viszont a párom összejött valakivel. Bevallom, vele nem voltam túl gáláns, nem is éltünk együtt. A következő kedvesem viszont hozzám költözött, neki már a csillagokat is lehoztam az égről. Az új párommal majd valahogy a kettő között csinálom.

Csaba boldogan megállapította, hogy amióta a Borsban szerepelt, egyre többen megállítják az utcán.

– A minap is odajött hozzám három 19 év körüli lány, de sajnos csak közös fényképet kértek tőlem, nem randevút. Meg is lepődtek, hogy TikTok-sztár létemre ennyire nyitott vagyok – mosolygott Csaba.

Hogy mégis milyen társra vágyik a nagybeteg férfi? Akit szerethet. Túl sok mindenen ment már keresztül, tudja, mi a fontos az életben. A kérdésre, hogy boldog-e, így válaszolt:

– Megtanultam nevetni, de boldog nem vagyok!

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek