Tűz

Idős férfi halt meg Szombathelyen, az ágyában dohányzott

H.A.

Létrehozva: 2023.09.18.

Az ágyban gyújtottak rá egy szál cigarettára, ez okozta a tűzesetet.

Hétfőn este nyolckor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Szombathelyen füst áramlik egy sorház egyik lakásából. Két járművel tizenegy tűzoltó vonult a Nagy Lajos király utcai sorházhoz, amelynek az egyik harminc négyzetméteres lakásában izzott egy ágy és annak környezete. 

Képünk illusztráció. Fotó: Pexels

A tűzoltók kiérkezése előtt rokonok hozták ki az épületből az ott lakó magatehetetlen idős férfit, azonban az életét már nem lehetett megmenteni. A tűzoltók az izzó részeket visszahűtötték, hőkamerával átvizsgálták és átszellőztették az épületet. A négylakásos sorház többi lakását nem érintette a tűz. A jelek szerint a tüzet ágyban dohányzás okozta, azonban a pontos keletkezési körülményeket a tűzvizsgálat eljárás fogja feltárni.

 

Egy égő, vagy akár csak parázsló matrac rendkívül erősen füstöl, ezért a hálószobában különösen fontos az elővigyázatosság. Már egy tenyérnyi helyen lévő izzás is képes halálos füstmérgezést okozni, ezért a hálószobába mindenképpen javasolt füstérzékelőt beszerezni. A leggyakrabban ágyban dohányzás miatt keletkezik tűz a hálószobában - tájékoztatott a katasztrófavédelem.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek