Tragédia

Kiderült, miért kellett meghalnia a sümegi baleset áldozatának

Létrehozva: 2023.11.16.

A fotókon egyértelműen látszik, hogy nem volt bekapcsolva az öv. A magyar rendőrség október folyamán 10 ezer olyan autóst, többségében sofőrt szúrt ki, akinek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve.

Csak a rendőrségi vizsgálat tudja majd biztosan megmondani, hogy megmenthette volna-e az életét a biztonsági öv annak a 49 éves csabrendeki férfinak, aki kedden este egy frontális karambolban vesztette életét Sümegnél. Az utánfutót vontató személyautóval közlekedő férfi egy terepjáróval ütközött össze Tapolca és Sümeg között. Míg a terepjárót vezető férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, a személyautó sofőrjét az újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni, a helyszínen életét vesztette.

Nem használta a biztonsági övet

Az esetről a Delta Hírek számolt be elsőként, akik fotókat is közöltek az összeroncsolódott autóról, amiből feszítővágó segítségével szabadították ki az áldozatot. 

A fotókon jól látszik, hogy a sofőr nem használta a biztonsági övet, annak csatja üresen áll a fotókon, és az is látszik, hogy az öv a helyén maradt. 

Az áldozatot feszítővágóval vágták ki, ha be lett volna kötve, a biztonsági övet is le kellett volna vágni. Fotó: Delta Hírek

Hogy az áldozat sérülései hogyan alakultak volna, ha be lett volna kapcsolva a biztonsági öve, azt csak szakember tudja megmondani, ezt majd a rendőrségi vizsgálat fogja kideríteni, az azonban elmondható, hogy általánosságban életeket menthet az öv.

Gyalázatos a statisztika

A rendőrség mindössze pár nappal a sümegi baleset előtt tette közzé az októberi ellenőrzések elborzasztó adatait. 

Csak októberben 10 ezer olyan autóst szűrtek ki, akinek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve. Fotó: police.hu

„CsaT(T)lakozz kampány ide vagy oda, gyalázatos számokat mutatnak az októberi ellenőrzéseink adatai. A rendőrök az elmúlt hónapban több mint 10.700 olyan autóssal – 80%-ban sofőrökkel – találkoztak, akik fittyet hányva a szabályokra nem csatolták be a biztonsági övet. Pedig az öv életet menthet. Nem éri meg kockáztatni sem saját magunk, sem mások életét” – tette közzé a rendőrség az elborzasztó számokat. Jó tanáccsal is szolgáltak azoknak, akiknek még mindig nem sikerült megérteniük, hogy az életükkel játszanak az öv használata nélkül. „Azoknak, akik az unásig ismételt rendőrségi üzenetek és a szabályok ellenére nem képesek bekötni magukat (vagy bukósisakot húzni), javasoljuk, hogy használják a közösségi közlekedést! Ott – kevés kivételtől eltekintve – nem lesz kényelmetlen a biztonsági öv” – írták. 

És hogy miért ennyire fontos a biztonsági öv? A baleset következményeinek csökkentésében életmentő szerepe van: „Baleset-megelőzési szempontból kiemelt fontosságú a biztonsági öv használata. Jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek csökkentésében mutatkozik meg. Hatásmechanizmusa alapján egyrészt megvédi a vezetőt és az utasokat a „kirepüléstől”, másrészt csökkenti a jármű és tartozékai okozta sérüléseket. A biztonsági öv használata nem az Ön döntése, hanem kötelező” – írták honlapjukon.

Életeket menthet az öv

Az elmúlt egy évben már 7 fiatal is életben maradhatott volna, ha használják a biztonsági övet. 2022. december 2-án egy mindössze 14 éves veszprémi lány halt meg Csopakon, miután autójuk lesodródott az útról, ő pedig kirepült a hátsó ülésről. Idén március 19-én lesodródott az útról és fának csapódott, majd tetejére borult egy személyautó Ősi közelében. A kocsiban hátul ülő 24 éves Melánia kirepült a kocsiból, és belehalt a sérüléseibe. 2023. április 26-án egy 20 éves pénzesgyőri fiatalember szenvedett súlyos balesetet: a férfi a kocsijával előzni akart, de közben nem vette észre a szemből érkező autóst, így, miközben félrerántotta a kormányt, letért az útról. Az autó többször megpördült a levegőben, vezetője, Attila pedig kizuhant a kocsiból, járművétől jóval messzebb találták meg. A fiatal a kórháza szállítást követően elhunyt. Július elején Füzesabonynál vesztette életét egy 20 éves nő és egy 17 éves fiú. 

Két fiatal is meghalt, ha az öv a kocsiban tartja őket, talán túlélték volna a balesetet. Fotó: Katasztrófavédelem

A két fiatal egy mezőgazdasági úton autózott egy tanya közelében, amikor az autó letért az útról, az árkon át többször átfordult, majd a búzatáblában állt meg. Sem a sofőr, sem női utasa nem használta a biztonsági övet, mindketten kirepültek a kocsiból, egyiküket a jármű mellett, másikukat a kocsi alatt találták meg a helyszínre érkező füzesabonyi tűzoltók. Mindkét fiatal életét vesztette a balesetben. Augusztus 24-én Vácon egy autó előzés közben sodródott le az úton és ütközött egy fának. A járműben egy helybéli 18 éves férfi és egy 16 éves lány utazott, a biztonsági övet egyikük sem használta, mindketten kirepültek az autóból és a helyszínen meghaltak.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek