Dráma

„Félő, hogy életveszélyes állapotba kerül” – aludni sem képes a pokoli kínoktól a nagybeteg Levi

Perusza Eszter

Létrehozva: 2024.01.15.

Borzasztó fájdalmak gyötrik a 11 éves, szörnyű betegséggel küzdő Levit, ő mégsem adja fel.

A tizenegy éves Móricz Leventét születésétől fogva rendkívüli nehézségek elé állítja az élet, de ő mosolyogva veszi az elé gördülő akadályokat.

Levit évek óta egyedül neveli édesanyja Fotó: Olvasói

Amikor az orvos közölte a szörnyű hírt, úgy éreztem, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt

– kezdi Tímea, a beteg kisfiú édesanyja, majd hozzáteszi, hideg zuhanyként érte a diagnózis, miszerint gyermeke agyi bénulásban, epilepsziában és kisfejűségben is szenved. Ennek következtében huszonnégy órás ellátásra szorul, beszélni egyáltalán nem képes, érzelmeit csupán sírás útján tudja kifejezni. A beteg kisfiú állapotának szinten tartása, a fizikai, lelki és anyagi helytállás három éve teljes mértékben Tímeára hárul, hiszen a gyermek apja teljesen kivonta magát az életükből.

"Elhagyott bennünket" édesapja hallani sem akar a súlyos beteg gyermekről

– A volt párom nem tudott mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy beteg gyereke született. Elhagyott bennünket és azóta semmiféle kapcsolatunk nincs vele. Levinek alig vannak emlékei az apjáról. A karácsony közeledtével titkon vártam, hogy néhány sort ír majd nekünk, de ez sem történt meg. Teljesen kilépett az életünkből – mondja szomorúan Tímea, majd hozzáteszi, az utóbbi időben a kisfiút mindennapos, kegyetlen fájdalmak gyötrik, fogai ugyanis folyamatosan be vannak gyulladva. Ennek következtében a gyermek táplálása rendkívül nehézkes és a fiú aludni sem tud a pokoli kínoktól.

Levi számára rendkívül sürgető lenne a műtét, melyet mélyaltatásban végeznek, hiszen, ha továbbra is rohamosan fogy a testsúlya, félő, hogy életveszélyes állapotba kerülhet – osztotta meg lapunkkal az édesanya, majd hozzátette, egyáltalán nem éli meg teherként gyermeke betegségét és azt sem érzi, hogy feladta volna önmagát. 

Úgy fogalmaz: az életük összeért, mindenhova együtt mennek és mindent együtt csinálnak – már el sem tudná képzelni, hogy ez másként legyen.

Ha segítenél Levinek és az édesanyjának, ide kattintva megteheted. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek