Szívfacsaró

Váratlan helyről érkezett segítség a másfél évesen árván maradt szegedi ikerlányoknak

K. D. R.

Létrehozva: 2024.01.15.

Lendi és Lujzi csupán másfél évesek voltak, amikor szüleiket elvesztették egy súlyos autóbalesetben. A család épp Görögországba tartott nyaralni, amikor balesetet szenvedtek. Az édesanya kirepülve az autóból a helyszínen életét vesztette, férje pedig napokkal később, a kórházban hunyt el.

20 hónapos ikerlányok maradtak árván egy tragikus baleset után. A szegedi család Görögországba ment nyaralni, amikor Szerbiában autóbalesetet szenvedtek. A szülők a baleset után elhunytak, így Lendit és Lujzit nagynénjük és férje vették magukhoz, 10 hónapos kisfiuk mellé – számolt be róla még októberben a Délmagyar. Az ikerlányok nagynénje, Réka akkor azt nyilatkozta, hogy 10 másodpercük volt eldönteni, hogy magukhoz veszik-e Lendit és Lujzit, amin nem is gondolkoztak, még ha eredetileg nem is nagycsaládosként tervezték az életüket. A két kislány azóta nagynénjüknél él, az ő támogatásukra fogott most össze egy szegedi motoros társaság, a Trans Biker Society.

Joó Gábort, a társaság alapítóját és vezetőjét kisfia motiválta az ötlet megvalósítására Fotó: Trans Biker Society

Megrendítette őket a család tragédiája 

A szegedi motoros bandát mélyen megrendítette a család tragédiája, ezért úgy döntöttek, hogy egy jótékonysági motoros mulatságot szerveznek Hódmezővásárhelyen az ikerlányok és új családjuk támogatásának jegyében. Az eseményre azonnal özönleni kezdtek a jelentkezők, a szervező nagy meglepetésére. 

Az akkor másfél éves ikerpár is jelen volt a balesetben, egyikük súlyosabban, a másik kislány könnyebben sérült, de szerencsére túlélték. A picilányok támogatására csinálunk egy bulit, ahova várunk szeretettel minden kedves motoros és motortalan barátot, ismerőst, anyukát, apukát, természetesen akár kisgyerekkel. A helyszínen ki lesz helyezve egy gyűjtőláda amibe mindenki be dobhatja a támogatását, egy számlaszám is lesz ami egyenesen a befogadó szülők számlájára megy – írták a motorosok Facebook-oldalukon. 

Ami szintén fontos, hogy jelen lesznek a pici lányok  a befogadó szüleikkel, akikért ezt az egészet megálmodtuk

– tették hozzá. Az eseménynek hamar híre ment, így Gábor a Szeged365-nek már azt nyilatkozta, hogy 50-60 fő jelentkezett, így már csak az a kérdés, hogy egyáltalán beférnek-e majd a helyre. Mint mondta, még egy gyermekzenekar, a Platina Duó is felajánlotta, hogy zenél a résztvevő gyerekeknek. Sőt, külföldön tartózkodó motoros barátok, akik nem tudnak az eseményen részt venni, de szeretnének hozzájárulni a kislányok öröméhez, máris utaltak a részükre anyagi segítséget.

Nem győzök csodálkozni. Csak pislogok itt, hogy egy gondolat, milyen sziklákat képes megmozgatni. Ezt nem is hittem, amikor megszületett az ötlet bennem

 – árulta el Gábor a Szeged365-nek, aki a Borsnak elmondta, hogy két és fél éves kisfia váltotta ki belőle ezt az ötletet, aki – ahogy ő fogalmazott – az „elvetemült motorosból" kenyérre kenhető apukát csinált.

Rékáék élete egyik pillanatról a másikra változott meg, amikor a baleset után nagycsaládosokká váltak Fotó: Karnok Csaba / Délmagyar.hu

„Hiszem, hogy Éva és Mihály ezt látják odafentről"

Rékáék szeretnék kihagyni a médiát az életükből, a baleset utáni időszakban a Délmagyarnak azonban még nyilatkozott az édesanya. Akkor mondta el, hogy az ikrek érkezésével főállású anya lett.

Nagyon nehéz ez most, két hét alatt 10 kilót fogytam. De még szokjuk ezt az új, nagycsaládos életet, remélhetőleg belerázódunk 

– nyilatkozott a lapnak, kitérve rá, hogy rengeteg ismerős támogatja őket ruhákkal és pelenkákkal is. Most pedig még több segítséget kapnak majd, hála a Trans Biker Society-nek.

A jótékonysági bulit január 27-én rendezik meg Hódmezővásárhelyen a 3 Vidám Dugóhúzó Csárda és Rendezvény Házban. Az esemény 16 órakor kezdődik, először gyerekeknek szóló programmal, majd 20 órától a rocké és a motorosoké lesz a főszerep. Az eseményen befolyó összeg teljes egészében az ikerlányokhoz és befogadó családjukhoz kerül. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek