UFO

"10 percig lebegett az UFO felettünk" - rábukkantak a földönkívüliek bázisára

P. Flóra

Létrehozva: 2024.03.23.

Két UFO is feltűnt az égen, így azt gyanítják, ott lehet a bázisuk.

Egy olajfúrótorony felett lebegő UFO-kat kaptak lencsevégre Mexikóban. A helyiek állítják, egy titkos földönkívüli bázis lehet a környéken a víz alatt. A Tampico közelében lévő hajó legénységének egyik tagja két képet készített – az egyiken egy ovális csészealj alakú repülő látható, a másikon egy háromszög alakú. Ha közelebbről megnézzük az objektumot, legalább 10 kerek fény látható az alján – ez az egyetlen rész, amely valóban látható a képen.

 

"10 percig lebegtek felettünk, aztán egy szempillantás alatt apróra zsugorodtak és elrepültek" - állítja a szemtanú. Állítólag akkor jelentek meg az UFO-k, amikor az olajfúró lábait a tengerfenékre helyezték.

 

A helyi lakosság egyáltalán nem fél a földönkívüliektől, sőt, úgy tartják, a víz alatti bázisuk 50 éve védi őket a hurrikánoktól.

 

Egy X-felhasználó a DailyMail.com-nak elmondta, hogy a hírszerző közösség egyik tagja azt mondta neki, hogy a háromszög alakú hajó az „Aurora” jármű, amelyet a pletykák szerint az Egyesült Államok kormánya fejlesztett ki az 1980-as évek közepén.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek