UFO

A történelem legjelentősebb UFO-expedíciója - jégpáncél alól emelik ki a roncsokat

Létrehozva: 2024.03.08.

77 éve a tó mélyén lapul az űrhajó.

Manapság már egyre kevesebben kételkednek abban, hogy a földönkívüliek léteznek. Napról napra egyre több beszámolót lehet olvasni arról, hogy az emberek idegen lényekkel találkoztak: hogy megjelentek az otthonukban, hogy megérintették őket, hogy kommunikálnak velük. A világ szeme most Perun van, ott ugyanis mumifikálódott UFO-tetemeket találtak, s jelenleg is vizsgálják őket. A NASA műholdja is idegen űrhajókat észlelt, ám erről az amerikai kormány mélyen hallgat. Most azonban olyan nagyszabású expedícióba kezdtek, amilyenre az emberiség történelmében még nem volt példa. 

ufo
77 éve zuhanhatott le az UFO / Fotó:   Pixabay

Arról a Bors számolt be nemrégiben, hogy egy 77 évvel ezelőtt lezuhant UFO-ra bukkantak Norvégiában. A rakétaszerű objektumról szonárfelvételeket készítettek. A történet megértéséhez egészen 1947-ig kell visszatekintenünk. Ekkor ugyanis állítólag Roros polgármester szemtanúja volt egy furcsa tárgy lezuhanásának az égből, ami egyenesen a közeli Djupsoen-tóba landolt. Az akkori leírások alapján tojás alakú volt, és úgy szállt le, mintha irányították volna a zuhanást, mint egy repülőgép esetében, aminek kényszerleszállást kell végrehajtania. Próbálták már akkor is megkeresni, de az emberek azt állították, hogy a „tojás” visszatért a felszínre, majd eltűnt. A történet pedig azóta minden norvég számára ismerős - írtuk cikkünkben

Hatalmas expedíció indul 

Tudósok egész csapata döntött úgy, hogy expedíciót indítanak a különös, tó fenekén lévő UFO után. Rue UFO-kutató megkapta a norvég hatóság engedélyét arra, hogy felderítő munkálatokat végezzenek csapatával a tó mélyén, hogy a felszínre emlelhessék az űrhajót. Tengeralattjárókkal ereszkednek le a jégpáncél alá, és már vannak is eredmények:

Találtunk egy objektumot, ami közvetlenül a lék alatt van. Tizennégy méter hosszú és három méter széles

- árulta ez Rue, aki az egész világot felcsigázta - írja a The Sun

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek