Aktuális

„Apám pedofil és száz alkalommal molesztált” - videó

Bors

Létrehozva: 2016.10.02.

<p>Három éve nem látta az apját az a most 26 éves lány, aki úgy döntött, kiáll a nyilvánosság elé, hogy elmondja: gyermekkorában a saját apja molesztálta - ráadásul legalább száz alkalommal!</p>

Forrás: YouTube

Súlyos vádakkal állt elő a lány, amikor apja szemébe nézett - ráadásul mindezt milliók szeme láttára tette. Britanny úgy döntött, a tévépszichiáter Dr. Phil műsorában mondja el, miket kellett átélnie kisgyermekként, hat és 13 éves kora között.

„Az első eleven emlékem egy tónál volt. A vízben voltunk, és az apám megérintett a lábam között, miközben a testvéreim is ott voltak. Nem volt benne szégyenérzet. Abban a pillanatban, hogy rájöttem, mit tesz velem, gyűlöltem. Elárulva éreztem magam” - mesélte a 26 éves amerikai lány, hozzátéve, hogy sokszor úgy érezte, ő maga is hibás, hiszen engedi.

„Az apám kirángatott az ágyamból, és az övébe vitt, hogy ott különböző dolgokat csináljon velem” - idézte fel a szörnyű múltat a lány, hozzátéve, hogy az apja, Tim nem vállalja a felelősséget tetteiért. Azt állítja: Britanny anyja, Danielle tehet mindenről.

„Danielle ültette ezeket a gondolatokat a lányom fejébe, mert még mindig keserűséggel tölti el a válásunk. Odáig ment, hogy felvette a kapcsolatot a jelenlegi feleségemmel, és azt mondta neki, gyermekmolesztáló vagyok és kokaint árultam. Próbálja romokba dönteni a házasságom” - védekezett a férfi, aki abba is belement, hogy Dr. Phil csapata hazugságvizsgálatnak vesse alá. 

A poligráfos vizsgálat azonban nem volt sikeres. A műsor által felkért - és az FBI-nak is gyakran segédkező - szakember ugyanis nem érezte megbízhatónak a vizsgálat eredményeit, mivel Tim (cukorbetegsége miatt) folyamatos fájdalomban volt. Azt azonban megállapította: a férfi fájdalmai valósak voltak - egészen biztosan nem a tesztet akarta így kijátszani.

Britanny Dr. Phil kérdésére úgy felelt, teljesen biztos benne, hogy amiről beszél, azt valóban átélte: Tim éveken keresztül molesztálta - egészen 13 éves koráig. Összesen legalább száz alkalommal. A család egyébként a rendőrséghez fordult, miután Britanny beszámolt édesanyjának a történtekről - ám a zsaruk azt mondták, a lány szava áll az apáéval szemben, így inkább nem tettek feljelentést.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek