Aktuális

Azt mondták, csak köhög, de másnapra meghalt a kétéves

Bors

Létrehozva: 2016.11.10.

Édesanyja szeme láttára halt meg a kétéves Tyler McDonnell, miután tévesen diagnosztizálták betegségét. A nyolcgyermekes édesanya, Theresa McDonnell köhögéssel, magas lázzal és hidegrázással vitte orvoshoz csemetéjét. A hanyag orvos csak rámondta, hogy vírus lesz az, majd hazaküldte az aggódó anyát leedsi otthonukba.

Mivel Tyler állapota nem javult, folyamatosan fejfájásra panaszkodott, így Theresa következő héten visszavitte a kicsit. Ezúttal az orvos meghallgatta a szívverését is, majd azt mondta, mellkasi fertőzésről lehet szó, antibiotikumot írt fel neki. A beletörődött, de továbbra sem elégedett édesanya otthon adagolni kezdte az orvosságot, mikor észrevette, kisfia szíve nem dobog.

Rohammentővel vitette a kétévest kórházba, ahol végre megkapták a helyes diagnózist: meningitiszben, azaz agyhártyagyulladásban szenvedett a kisfiú – akkor már késő volt. Nem tudták megmenteni az életét, mivel nem kapott időben megfelelő ellátást: kétnapos kórházi kezelés után elhunyt.

Theresa már megvásárolta a kisfiú karácsonyi ajándékait. "Még mindig a házban vannak, nem bírom kidobni őket, de minden alkalommal, mikor rájuk nézek, megszakad a szívem" – mesélte a Mirrornak az édesanya. "Nagyon letört vagyok és mérges is. A szemem láttára halt meg a kisfiam, pedig kivizsgáltattam."  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek