Aktuális

Büfésnek áll a hajléktalan lottónyertes

H. Á.

Létrehozva: 2016.05.26.

<p>Három évvel 630 milliós lottónyereménye után Andraschek László és felesége végre megvalósítják álmukat, és eljutnak a tengerhez.</p>

Andraschek László győri hajléktalan 2013 őszén 630 milliót nyert a skandináv lottón. A férfi önként vállalta a nyilvánosságot, és azóta igazi hullámvölgy volt az élete. Eleinte minden rendben ment, tíz házat, nyaralót vettek, kihozták az intézetből az unokáikat, kávézót nyitottak. De hiába a gazdagság, a jólét, ha az ember nem tud megküzdeni a démonaival. 

László újra inni kezdett, felesége, Anikó sem tudta legyőzni korábbi lelki problémáit.

– Gyűlöltem a helyzetet, hogy egyikünk gazdag alkoholista, a másikunk gazdag pánikbeteg – emlékezett ezekre az időkre korábban Anikó, akit egy évvel azután kerestünk fel, hogy László alkoholelvonóra került egy vidéki intézetbe.

– Május 4-én vonult be tavaly, azóta tiszta. Novemberben ért véget a kezelés, azóta kezdenek helyrejönni a dolgaink. Most például olaszországi nyaralásra készülünk. Végre eljutunk a tengerhez, eddig ugyanis erre nem volt lehetőségünk – mondja Anikó. Azóta készülnek a tengerhez, hogy megnyerték a pénzt. Addig is jobb híján egy medencét építettek győri házuk kertjébe. Anikó arról is beszámolt, hogy továbbra is forgatják a róluk szóló dokumentumfilmet, ennek a tervek szerint az utolsó jelenete lesz, ahogy besétálnak a tengerbe.

Addig is többek közt arra készülnek, hogy heteken belül egy büfét nyissanak a győri Vásárcsarnokban. A standért pályázniuk kellett az önkormányzatnál, és a tervek szerint egytálételeket fognak árulni, amiket majd Anikó főz a saját receptjei alapján.

A lottónyertes egyvalamiben nem változott: az ominózus húzás óta – ami akkor a kilakoltatástól mentette meg – is rendületlenül, minden héten lottózik. A telitalálat ugyan másodjára elkerülte, de kettesei és hármasai rendszeresen vannak. Bár alighanem ezt nem is bánja, hisz így is egy életre való pénze van…

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek