Eötvös Tibor „Szandi bácsi” hatévesen lépett először a manézsba. Szeme előtt született meg zenebohóc édesapja, Eötvös Gábor a világon mindenhol sikert aratott beszólása, a „Van másik!”.
– Több mint 200 éves cirkuszi dinasztia tagja vagyok, egy cirkuszi kocsiban születtem, amit még lovak húztak – kezdett bele a történetébe a Borsnak Szandi bácsi, aki szerint egy nagy dinasztia tagjának lenni kötelezettséggel is jár.
– A világ legtermészetesebb dolga volt az a környezet, ahol mindig mindenért meg kellett dolgozni. Aki ezt megszokja, az marad, aki nem, az megszökik. Rossz kölyök voltam, de amikor bemehettem a próbákra, egy kukkot nem mertem szólni. A főember az édesapánk volt, alá dolgoztunk be. A halála után a zenebohóc produkciót a most 78 éves bátyám vitte tovább a feleségével – mesélte az idős művész. Tibor szaxofonon is jól játszott, az artistaképzőben mégis zsonglőrként végzett. Volt olyan trükkje, amit egy évig próbált, mielőtt a közönség elé vitte, és volt, amit ennyi gyakorlás után sutba vágott.
Van másik!
Apjával több ezer előadást csináltak végig, de két hasonló soha nem volt, mert a közönség mindig „bedobott’ valamit, amire reagálni kellett. Egy ilyen hozta a „van másik” beszólást.
– A produkciót eredetileg édesapám, édesanyám és a nővérem csinálták. 1956-ban bővült a produkció öt főre. Bekerült a bátyám, és hatévesen én is – emlékezett a történetre.
Kis bohócként egy szaxofonon eljátszotta az Én apukám egy olyan híres bohóc volt című dalt, de a nagyok kizavarták a porondról. Segítségért kiáltott, mire bejött a zenebohóc papa és játszani kezdett. Amikor elvették tőle az éppen aktuális hangszert, akkor elővett egy másikat és azt mondta, hogy „Na látod!?”. Egy előadáson az egyik hangszer elakadt. Bíbelődött vele, a helyzet kezdett kínos lenni. Amikor végre mégis sikerült, rögtönzésből az jött ki Eötvös Gábor torkán, hogy „Van másik!”.
Mindenhol működött
A közönség jobban nevetett, ezért fokozatosan ez épült be az előadásokba. – Nagyon sok helyen jártunk a világban, Afrika kivételével az összes földrészen. A papa nem volt nyelvzseni, de a „Van másik!” a világ minden táján és nyelvén működött. Japánban például akkor még az emberek úgy nevettek, hogy a kezükkel eltakarták a szájukat. Élmény volt az arcok előtt az a rengeteg kéz – emlékezett vissza Tibor.
Bejárták a világot
Apa és fia minden idők egyik legdrágább cirkuszi előadásában is szerepeltek 1980-ban az Egyesült Államokban. A Monte Carló-i Cirkuszfesztivál nyertesei álltak porondra.
– Az első műsor egy 25 ezres sportcsarnokban volt, ahol a felső sorokból a színpadi szereplők csak apró figurák. Az amerikai bohócok összevissza rohangáltak és óriási sminkeket festettek, rajtunk meg alig volt valami. Hatalmas feszültség volt bennünk, hogy hogyan lehet mindenkit megnyerni. A papa azt mondta mindig, hogy nyugi, nyugi. Átütő sikerünk volt, a közönség tombolt. A Ringling cirkusz képviselője a végén odajött hozzánk, és azt mondta édesapámnak, hogy a továbbiakban azt csinálsz, amit akarsz. Két évig voltunk ott, amikor megkerestek minket Las Vegasból egy ötéves szerződéssel, benne hatalmas összeggel, külön házzal és autókkal. Már számoltam, hogy mennyit fogok ebből zsebre tenni, amikor a papa azt mondta, hogy nem, köszönöm, haza akarok menni. És amit ő mondott, az úgy is lett, mert az öregeket tisztelni kell. A sors fintora, hogy a következő évben a Szovjetunióban turnéztunk – mondta el az emlékeit Eötvös Tibor „Szandi”.
