Csőre Gábor: Ha nincs a szinkron, éhen halok

Már tizenegy évesen a Magyar Rádió Gyermekstúdiójának tagja volt, színésznek készült?

Történelemmel, régészettel vagy hadtörténettel szerettem volna foglalkozni. Szégyen, nem szégyen, szépirodalom helyett most is inkább haditechnikai folyóiratokat olvasok.

Persze gyerekként tök jó buli volt színészkedni, oda járt például a későbbi hokikapus, Szuper Levente, Geszti Péter, Kovács Ákos, Berkes Gábor vagy Dévai Balázs is.

Szeretett szerepelni?

Nyilván volt bennem exhibicionizmus, főleg később, amikor már si­ker­élményeim is akadtak. Aztán elkezdtem mutálni, és már nem kellettem annyira.

Mégis a színművészetin kötött ki.

Igen, mert ez volt a könnyebb. De persze ez sem igaz, hiszen akkor elsőre felvettek volna, nem pedig harmadjára. Csomó minden érdekelt, és nem mondanám, hogy megfeszültem, hogy színész lehessek, de ha valamit elkezdek, azt megpróbálom a lehető legkomolyabban végigvinni.

Osztálytársa volt többek között Liptai Claudia, Pindroch Csaba, Balázsovits Edit,  Bozsó Péter vagy Fesztbaum Béla. Tartják még a kapcsolatot?

Mindenkivel. Bozsó Peti Csenge lányom keresztapja, Pindroch Csabival meg éveken át együtt játszottuk a Vígben, és most a Tháliában is. Persze amikor odakerültünk, még senkik voltunk, de most, amikor osztálytalálkozónk van, már örülünk egymás sikereinek. Igaz, ez nem mindig őszinte, hiszen a színészet egy kicsit a versengésen is alapul.

Nem lehetett egyszerű a Vígszínházban kezdeni.

Sokáig nem játszottam semmit, a Háború és békében például háttal álltam, egy puskával a kezemben, sötétben, miközben Balázsovits Edit elöl parádézott. Akkor nem volt ez jó érzés, de most visszagondolva kellett az is.

A szinkron hogyan jött?

A főiskola harmadik évétől lehetett külső munkákat vállalni, így a szinkronban kezdtünk el tömegjeleneteket felmondani.

Megragadtunk minden lehetőséget, ha tízkor kezdődött a mesterség­óra, fél nyolckor ott álltunk a többiekkel a szinkronban. Mert nekünk az a kevés pénz is, amit kaptunk érte, rengeteget jelentett, sokszor éheztünk a főiskolán. Aztán megtanultuk, hogy is megy ez a szinkronosdi, egy idő után pedig egyre több szerepet kaptunk.

Éppen akkor, amikor végre elkez­dett a magyar szinkron ismét erőre kapni.

Változott a technológia, már számítógéppel dolgoztunk, és rengeteget gyorsult a munka. Mi ezzel együtt lettünk az úgynevezett sokat foglalkoztatott szinkronizáló színészek. De persze szerencse is kellett hozzá.

Ezt hogy érti?

Amikor sokan hívnak, akkor még többen kezdenek el hívni. Ez egy ideig így megy, és nem biztos, hogy én voltam a legjobb szinkronizáló, de azért értettem hozzá és időm is volt rá, mert a színházban nem dolgoztam sokat.

Kinek volt a legkönnyebb, illetve a legjobb kölcsönözni a hangját?

A legkönnyebbek a brazil szappanoperák, de azokból is rengeteget tanultam. Ott a színész azt csinálja, amit mond, szinte fel sem kell nézned a szövegből.

A jó színészt viszont nagyon nehéz szinkronizálni, hiába próbálod rá kétszer a hangod, harmadjára is máshogy csinálja, mert annyira bő és színekkel teli a játéka.

Jake Gyllenhaalt az Éjjeli féregben, vagy Joaquin Phoenixet A nőben nagyon hálás feladat volt eljátszani, mindkettő zseniális színész, és meg lehet dögleni bele, mire megcsinálod jól szinkronban.

Kitől tanult a legtöbbet pályafutása során?

Agárdy Gábor mondta, hogy a színész mindenhonnan lop, mert abból tanul. Amikor a főiskolára felvettek, Gáspár Sándor és Rudolf Péter volt a példaképem, két teljesen különböző ember.

Kútvölgyi Erzsébettel A dzsungel könyvét vagy hatszázszor eljátszottam, tőle rengeteget tanultam. Vagy Lukács Sándortól, akivel az Alhangyával az egyik legnagyobb sikeremet értem el a Vígszínházban.

Nagyjátékfilmekben viszont nem igazán foglalkoztatják, nem hiányzik a széles vászon?

Nemrég forgattam Deák Kristóffal, ami jó munka volt, és akadtak apróbb tévéfilmek is. Megmondom őszintén, nem próbálok olyan buszra felszállni, ami olyan gyorsan fut el mellettem, hogy azt sem láttam, milyen rendszám van rajta…

Hogy került a televízióba?

A Magyar Krónikához kerestek embert, és miután látták a Toldi című előadásomat, rám gondoltak.

Nehéz volt átállni?

Az első pár adásra nem vagyok büszke, de aztán megtaláltam, hogyan tud működni a műsor. Most már négy éve csinálom, és ennek kapcsán vezetem heti egyszer élőben a Kult30-at is.

Kezdetben fogalmam sem volt, hol vannak a lámpák, a kamerák, és azóta megsüvegelem Stohl Andrást és azokat a kollégáimat, akik színészként kezdtek el tévézni, mert nagyon más műfaj.

Valaki folyamatosan magyaráz a füledre, közben élőben kell döntéseket hoznod, és ebből a néző nem láthat semmit, csak hogy széles mosollyal vezeted az adást. Szó szerint jobban izzadtam egy félórás műsor alatt, mint amikor a maratont futottam.

Az Édes anyanyelvünkben nem volt kockázatos Grétsy László öröké­be lépni?

A mai napig rettegek ettől az összehasonlítástól. Ennél csak az lett volna nehezebb, ha Bartók Béla vagy Kodály Zoltán után csinálok műsort a kortárs komolyzenéről. 

Szenvedélyes horgász hírében áll, erre hogy talált rá?

Az édesapámtól jött, illetve most már a vadászat is bekúszott. De ez nem azt jelenti, hogy valamit elfogok, megölök, és ettől boldog vagyok. Nemrég például nyolc órát ültem egy vadászlesen, hallgattam a téli csendet, teljesen feltöltött.

A horgászat sem azzal kezdődik, hogy leülsz a vízpartra, hanem már előtte arra gondolsz, hogy majd pénteken mész, és az agyad egyik fele már akkor pihen.

Hogy marad ideje a családra, a feleségére és a két gyermekükre?

A feleségem edzett nő, már tinédzserkorunk óta ismerjük egymást, gimnáziumi szerelem a miénk. Próbáljuk a lehető legjobban összerakni a dolgokat. Nem vagyok egy otthonülő apa típus, Csenge lányomat és Bendegúz fiamat is megtanítottam snecizni, így ha elmegyünk egy horgászversenyre, ők is el tudják foglalni magukat.

Az elmúlt tíz évben lett igazán ismert az arca is. Újabb tíz év múlva hogyan képzeli el magát?

Sokat gondolkodtam ezen, és nem akarom, hogy elkapjon az, ami egy-két kollégámat. Ebből a pikszisből könnyen ki lehet esni, így nagyon meg kell becsülni az elért eredményeket.

Közben pedig arra is figyelni kell, hogy ne használódj el. Ebben a szakmában szinte semmi nem tart örökké, ezért számítok rá, hogy egyszer majd kikopnak bizonyos feladatok, és vagy jön helyettük másik vagy nem.