Aktuális

Dr. Szlávik János: Biztonságosak a célegyenesben lévő vakcinák

Bors

Létrehozva: 2020.11.30.

Dr. Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főorvosa szerint a klinikai hármas fázisba jutó vakcinák biztonságosak.

Forrás: Ripost

Rendkívül jók az eredmények

A vakcinák biztonságosságát a klinikai tesztek első fázisában vizsgálják, így azt gondolom, hogy a klinikai hármas fázisba jutó oltóanyagok – amiből most már több is van – biztonságosak – kezdte lapunknak dr. Szlávik János.
– A hármas fázis vizsgálja a hatékonyságot, és úgy tudom, közülük néhány több mint 90%-os hatékonyságú az előzetes eredmények alapján. Van a vakcinák között olyan, ami egészen újfajta eljárással készült, de nagyon hatékony. Attól, hogy valami új, nem kell félni tőle. A másik, egészen modern vakcinagyártási eljárással győzte le a világ például az ebolát is – magyarázta az infektológus.

Ennyivel elérhetjük a nyájimmunitást

Szlávik János szerint nem érdemes jóslásokba bocsátkozni, mikor kezdődhet meg a tömeges oltás, de reálisnak tartja, hogy év elejére nagy számban megérkezhetnek az első oltóanyagok.
Én úgy tudom, eddig 12 millió oltóanyagot kötött le a ma­gyar kormány, amivel elérhető a nyájimmunitás. A korona­vírus elleni vakcinák nagy ré­szét két részletben kell beadni 21–28 nap különbséggel, így 6 millió embert lehet immunizálni, ami a lakosságnak pont egy ak­ko­ra szelete, ami elegendő a nyáj­immunitás eléréséhez. Ettől persze a ví­rus nem szű­nik meg létezni, de a járvány megáll – mu­tatott rá a főorvos, aki úgy véli, jóval többen fogják igényelni önkéntes alapon a koronavírus elleni vakcinát, mint az influenza elleni oltóanyagot.
A lakosság akkor fogja kérni a vakcinát, ha szakmailag pontosan elmagyarázzuk nekik, hogy miért hatékony, miért biztonságos, így megértik, hogy nem kell tőle félni. Az oltások az életünk részei, már újszülöttkorban megkezdődik a fertőző betegségek elleni immunizálásunk – mutatott rá dr. Szlávik.

Nyárra fellélegezhet az ország

A főorvos szerint, ha év elején megkezdődik az oltás, néhány hónapon belül sok embert be tudnak oltani, így van rá esély, hogy nyárra fellélegezzen az ország.
Ha minden a tervek szerint halad, és az immunizálás hatására kialakul a nyájimmunitás, akkor idővel lekerülhetnek a maszkok. Azt gondolom azonban, hogy a világ már nem lesz ugyanaz. Sokan továbbra is ra­gaszkodni fognak a maszkhoz, kerülni fogják a tömeget, és aki megteheti, otthonról fog dolgozni. Persze a történelem során már sokszor kiderült, hogy az em­beriség gyorsan felejt, meglátjuk, a kettő közül melyik forgatókönyv valósul meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól