Modern világunkban, ha kíváncsiak vagyunk az időjárásra, szaladunk az internethez, vagy a tévét bekapcsolva a számunkra leghitelesebb csatorna meteorológiai jelentéséből tájékozódunk. Régen ezek az eszközök még nem álltak rendelkezésre, ám az emberek akkor is tudni akarták a várható időjárást. Legközelebbi társaikhoz, az állatokhoz fordultak, és azok viselkedéséből következtettek rá. A sok-sok évtizedes megfigyelés közül több is általánosan ismertté vált, ezeket kívülről fújjuk, igaz, ma már nem nagyon támaszkodunk rájuk.
Népi megfigyelések
Létrára mászó béka
A legismertebb időjós a levelibéka. Régi feljegyzések szerint: „ha este a békák nagy lármával kuruttyolnak, tartósan enyhe idő várható”, azonban „ha tavaszi este a békák némák, hideg idő, reggeli fagy is lehet”. Ha vihar közeleg, állítólag a békák sokkal hangosabb brekegésbe kezdenek. Békás időjárásjelzőt otthon is készíthettek maguknak: egy nagy befőttesüvegbe vizet, moszatot, kis létrát és békát tettek, s ha a kétéltű a létra tetejére ült, az szép napos időt ígért, ha viszont a vízben maradt, esőre lehetett számítani.
A medve esete az árnyékával
A másik népszerű időjós a barnamedve, csupán az amerikaiaknál a mormota. A legendák szerint a barnamedve február 2-án, gyertyaszentelő napján felébred és kijön a barlangjából megnézni, milyen idő van. Ha süt a nap, visszamegy a barlangjába – állítólag, mert megijed az árnyékától –, és negyven napig alszik tovább. Ha zimankós hidegre ébred, éber marad, mert tudja, hogy a tél már az utolsó erejét próbálja. Vizsgálatok szerint ha február első öt napja borongós, az esetek többségében az átlagosnál melegebb a hónap hátralévő része, és a tavasz első hónapja – vagyis hihetünk a medvének.
Bogaras jelzések
A képzeletbeli dobogó harmadik fokát a rovarok, madarak, halak foglalják el. A rovarok megérzik az eső közeledtét, mégpedig a légnyomás változásán keresztül, és igyekeznek védett helyre húzódni. A krónikák szerint a legyek és a rovarok megzavarodnak, csípnek, szúrnak az időjárás változása szerint. „Alacsonyan szállnak a fecskék, eső lesz” – mindannyian ismerjük ezt a mondást, amelynek a háttere nem időjósló képesség, hanem gyakorlati ok: a fecskék rovarokkal táplálkoznak, amelyek szárnyai a nedvesség hatására elnehezülnek, így nem képesek a magasba repülni, ezért ereszkednek le hozzájuk a fecskék. A hangyák is megbízható esőjelzők: amikor a hangyakolónia kirajzik a járdára és hosszú sorokban menetel, valószínűleg esni fog. Ez igaz akkor is, ha magas hantokat halmoznak fel a földön – így védekeznek a csapadék ellen.
Érzik a földmozgást
Azt is megfigyelték, hogy földrengések előtt szokatlanul viselkednek az állatok. Az egyik legkorábbi feljegyzés Kr. e. 373-ból származik. A történészek leírták, hogy a patkányok, a kígyók és a menyétek napokkal a várost romba döntő földrengés előtt elmenekültek a görög Helicéből. A későbbi évszázadokból is számos dokumentum maradt fenn, amelyek hasonló esetekről írnak: a kutyák nyugtalanul rohangáltak és szakadatlan ugattak, a nappal egyébként rejtőzködő macskák előbújtak rejtekükből és az utcán futkostak, a baromfiudvar lakói idegesen szaladgáltak. Manapság neves kutatóközpontok foglalkoznak azzal, miként lehetne az állatoknak ezt a – régen vitatott, ma már azonban elismert – képességét az ember szolgálatába állítani.
A katasztrófa túlélői
Az állatok földrengést jelző, megváltozott viselkedésével a földmozgások által leginkább sújtott két ázsiai ország, Kína és Japán kutatói foglalkoznak legalaposabban. Megfigyeléseik közül kettő: a katasztrófa közeledtével a méhek tömegesen és pánikszerűen hagyták el a kasokat, illetve a kutyák nyugtalanok lettek, sokat ugattak, vonyítottak, sőt harapóssá váltak.
Egyelőre a következő magyarázatokat adták az állatok katasztrófát jelző képességére: az egyik, hogy földrengés előtt a föld alatti kőzetek mozgása elektromos jeleket hozhat létre, amelyeket néhány állat képes érzékelni. A másik elmélet szerint az állatok a földrengést megelőző gyenge, az ember számára észrevehetetlen rengéshullámokat fognak.
