Szomorú évforduló: napra pontosan holnap lesz egy esztendeje, hogy Mácsik Zoltán eltűnt. A villanyszerelő családja számára ekkor kezdődött el a mai napig tartó rémálom.
A Mácsik család gyönyörű házának minden szegletében egy-egy mosolygós kép fogad a családfőről. Szépen gondozott díszkertjük a béke szigete. Bejárata tövében egy félig leeresztett, szív alakú héliumos lufi cövekel. A huszonnyolcadik házassági évfordulójukra kapta Márta két évvel ezelőtt. Könnyes szemmel, de büszkén mosolyogva néz fel rá a magasba. Férjével 14 éves korukban estek szerelembe, s harmincöt esztendeig szinte minden egyes napot együtt töltöttek. Zoltánt tavaly március 31-én, húsvét előtt egy nappal ragadták el a családjától.
– A lányom sokat sír. Miatta próbálom tartani magam, de a könnyek maguktól is elindulnak – mondja Mácsik Zoltánné egy húsvéti díszre mutatva. Tavaly vette a férjének, de már nem volt alkalma megmutatni neki. Az udvaron Zoltán a sziklakertet készítette meglepetésből szerelmének, lánya és neje nem tud olyan helyre nézni, amiről ne a családfő jutna eszükbe. Elköltözni mégsem fognak innen, hiszen mindketten a gyönyörű emlékekből merítik az erőt, hogy a mindennapokat túléljék.
Az 52 éves villanyszerelő a karácsony mellett a húsvétot imádta a legjobban. Ilyenkor már napokkal előtte a családi horgászatra készült, ami évtizedek óta szokás volt náluk, s a sonkát is időben megfőzte.
– Korán kelt, így mindig kilenckor ment aludni. Az utolsó este azt kérdezte, mikor megyek mellé, várja a hátsimogatást. Már aludt, mire felértem. Tudom, érezte az érintéseimet, de reggel nem volt ott, mire felkeltem – emlékszik mosolyogva Márta.
Akkoriban a családdal élt két kutya, Fidó és Fickó is. Utóbbi beteg volt, s az eltűnés után három nappal el kellett altatni. Azóta kapott egy kislányt.
– Három nap alatt két családtagot veszítettünk el. Az egyiket a kertben el tudtuk temetni, de a másikat nem akarjuk. Bízunk benne, Zoli hazatér, nagyon szeretnénk őt visszakapni.
