Aktuális

Eltűnt villanyszerelők: finom ebéddel várja felesége a gyanúsítottat

L. B.

Létrehozva: 2019.04.09.

A kámforrá vált villanyszerelők hozzátartozóinak legszörnyűbb rémálma válhat valóra: csütörtökön hazaengedhetik a börtönből a gyilkosságokkal gyanúsított vállalkozót.

Forrás: Dombóvári Tamás

Orlik Vilmost lassan négy, Mácsik Zoltánt pedig egy éve nem látta a családja. A rendőrség szerint É. Imre végzett velük, de a holttestek máig nem kerültek elő. Zajlik a nyomozás, egy év elzárás után a gyanúsított napokon belül mégis hazatérhet.

Jókorát tévedett a legújabb tanú

„Győzött az igazság!” – így jött ki tegnap a Győri Járásbíróság tárgyalójából dr. Bagó Ottó. Egy év letartóztatás után ugyanis az előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel meggyanúsított védence letartóztatását megszüntették.

É. Imre legkorábban csütörtökön mehet haza. Az elsőfokú döntés értelmében a férfi nyomkövetővel a lábán kerül házi őrizetbe négy hónapra. Az indoklás szerint a megalapozott gyanú, illetve a szökés, elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, de az egyéves időre tekintettel az eljárás nehezítésének veszélye már nem vehető figyelembe. A döntés nem végleges, az ügyész fellebbezett, így azt csütörtökig még elkaszálhatják.

– Az elmúlt egy hónapban jelentkezett egy Ausztriában élő magyar férfi a rendőrségen, aki védencemet és Orlik Vilmost is jól ismerte. Egy állítólagos másik eltűnési ügyről beszélt, s azt gyanította, hogy ahhoz is Imrének van köze – magyarázta dr. Bagó Ottó. A zsaruk rövid időn belül utánajártak: a férfi életben van, csupán „kivonta magát a forgalomból”. A védő elmondása szerint ezen kívül de­cember óta nem volt nyomozati cselekmény az ügyben.

Finom ételekkel várják haza a vállalkozót

É. Imre érzelemmentesen fogadta a nyomozási bíró döntését. Nem úgy, mint a felesége, aki kis híján elsírta magát a telefonban.

– A szívem nagyon örül és várom már, hogy ne csak a gyerkőcöknek csináljak ebédet, hanem a férjemnek is. Egy finom étellel és sok öleléssel, szeretettel fogom várni otthon. Sokan nem számítottak volna rá, hogy hazaengedik, de végre győzött az igazság – kommentálta a fejleményeket a Borsnak É. Imre    felesége.

Míg az egyik oldalon öröm, a bíróság döntése után a másikon érthető keserűség és csalódottság szörnyű érzése lett úrrá a hozzátartozókon.

– Úristen! Zoltán eltűnése kellett ahhoz, hogy a férjemmel is foglalkozzanak. Még átölelni, sőt eltemetni sem tudjuk a férjeinket, felháborító, hogy a feltételezett gyilkosukat pedig hazaengedik a családjához – mondta tegnap Orlik Vilmos felesége.

– Ennek a szégyenteljes döntésnek a mi és a társadalom szempontjából is rossz üzenete van. Nem nyugszom bele, nem tudom elfogadni, hogy ő hazamehet ünnepelni a családjához és velük töltheti a mindennapokat, a férjem pedig nem. Nem érdemli meg – tette hozzá Mácsik Zoltánné.

Csaló a kámforrá vált szomszédasszony

Elsőként a Bors írt arról tavaly augusztusban, hogy É. Imre ikrényi telkének közvetlen szomszédságából is eltűnt valaki. V. Zsuzsanna 2017. szeptember 10-én szívódott fel az otthonából. 

A nyomozóknak azonban több oka is van az előkerítésére, az 50 éves nő ellen ugyanis három különböző bűncselekmény miatt is elfogatóparancsot adtak ki. Az összeset azután, hogy nyoma veszett. Csalásért 2017. október 26-án, közokirat-hamisításért 2017. november 14-én, míg magánokirat-hamisításért 2018. április 10-én adtak ki ellene körözést. Imre sikeresen felvásárolta a környezetében lakók telkét, amiket egybenyitott. A helyiek szerint megpróbálta rátenni a kezét a nő által használt területre is, de nem járt sikerrel. Zsuzsanna lánya korábban a Borsnak azt mondta: elképzelhető, hogy a vállalkozónak köze van anyja eltűnéséhez

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek