Aktuális

Esküvőjére készült a buszból kizuhant férfi

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.05.08.

<p>Továbbra sem tisztázott, pontosan hogyan halt meg a cinkotai férfi, aki szombaton kiesett  a 46-os buszból.</p>

Forrás: Bors

Újpalotán, Rákoskeresztúron és Cinkotán is áthalad a 46-os busz, amelynek egyik járatán szombaton szörnyű tragédia következett be. István valószínűleg éppen hazafelé tartott, amikor a Vidámvásár utcában kizuhant a járműből.

– Jól ismertem Sztyopát (ez volt István beceneve), aznap láttam is a buszon. Viszont zavartnak tűnt, nem is köszöntünk egymásnak. Több agyműtéten átesett már, emiatt időnként így viselkedett. Mivel korábban leszálltam, így nem tudom, mi történhetett. Szerintem elájult, és úgy eshetett ki – mondta a Borsnak a környéken lakó Me­legh Lóránt. Hozzátette még, ismerőse az utóbbi idôben boldognak tűnt, mert talált munkát és már az esküvőjét is tervezgette.

Az apai ágon bolgár származású Sztyopa a közeljövőben lett volna 38 éves. A magas, nagydarab férfi bőrdíszművesként is dolgozott, és szeretett gördeszkázni. – A rokonaimnak nagyon szép lószerszámokat készített, illetve bőrkabátokat is varrt. Rendes, jóravaló srác volt, sokat járt templomba – mondta róla a szomszédja, Piri néni.

A szombati tragédia okairól egyelőre megoszlanak a vélemények. Néhány szemtanú azt állítja, hogy István maga feszítette fel az ajtót és ugrott ki, mások szerint nyitva maradt vagy magától nyílt ki az ajtó.

A férfi egy íves egyenesben zuhant ki a járműből, és az út menti szalagkorlátnak csapódott. – Egy szisszenést hallottam, ahogy kinyílt az ajtó, ezt követően pedig egy csattanást. A busz nagyot döccent, amikor pedig hátranéztem, láttam, hogy ott fekszik egy ember. Leszálltunk, hogy segítsünk, de a koponyája szétnyílt és ömlött belôle a vér. Maga a buszsofőr sem értette az egészet, az utasoktól kérdezte, mi történt – tudtuk meg egy szemtanútól, aki a buszon utazott. 

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek