Aktuális

Falunyi ember varratott a Tetoválók Éjszakáján - fotók

P. Zs.

Létrehozva: 2018.12.10.

Kis túlzással senki nem maradt tintafesték nélkül az idei Tetoválók Éjszakáján. 122 tetoválóművész volt jelen, mindegyikük egy tetoválás elkészítését vállalta – teljesen ingyen. A jelentkezőket sorsolással választották ki. A legtöbben a combjukra varrattak, de az alkar is népszerű felületnek bizonyult.

– Nagy mintával készültem, ami kicsi felületen évek múlva kivehetetlen lenne. Én úgy dolgozom, hogy a tetkó élethosszig úgy nézzen ki, mint amikor elkészül. A másik szempont, hogy a nagy felületre a legkönnyebb – az alkar mellett – dolgozni – árulta el a titkot a Borsnak Kupor Zoli, a kuportattoo mestere, aki a kezdetektől részt vesz művészként a rendezvényen.

Talán éppen ezért lett akkora divat manapság a combtetkó, sokan ugyanis – hiába állítják – szinte egyáltalán nem bírják a fájdalmat. Így aztán a tetoválók is biztosra men­tek, egyetlenegy minta sem volt, amit szűz bőrre varrtak volna fel, a többségnek minimum a negyedik mintája készült el a budapesti Dürer Kertben.    

Tavaly a képregények voltak az ihletet adó minták, az idei év viszont kissé „darkosabbra” sikerült. Persze így is volt, aki mesevilágot népszerűsített egy teli hátas Disney-figurával. Nikolett maga is tetováló, a hátát pedig egy kolléga fejezi majd be májusban.

* * *

Vivi fiatalkora ellenére már számos tetoválással büszkélkedik, a legújabb szerzeménye a karjára varrt Kis hableány.

* * *

A mintáknak éjfélig el kellett készülni, ez legalább 6–7 óra munkát jelent, ha viszont ennyi idő nem lett volna elég, a legtöbb művész később a szalonban fejezi be az alkotást. A bőr sem bírja ennél tovább, még ha nem is látszik, általában rendesen vérzik, és be is gyullad.

* * *

Ágota, hiába van túl az ötvenen, a fiával és a lányával egyentetkót csináltatott az alkarjára. Nem is akármilyet, koponyákat varrattak mindnyájan. Az első mintája több mint 20 éve készült, szombaton pedig a lányát kísérte el, és a szerencse rájuk is mosolygott, egy cicás tetkó készült a combjára.

* * * 

Az extravagáns külsők sokszor takarnak érzékeny belsőt, szinte mindenki üzenni akar velük a világnak. A 40 éves Luca sem ma kezdte, az első tetkója egy nonfiguratív minta volt 24 éve a vádliján. Most éppen lassít a tetkókkal, mert már nem nagyon van szabad felület a testén.

* * *

Serényi Zsolt sem véletlenül tűnt fel a rendezvényen, a „tetovált szakács” szívesen mutatta meg kivarrt karját.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek