Teljesen ingyen, szabadidőt, pénzt és energiát rááldozva hozza-viszi Berinszki Zoltán a kórházból a beteg gyerekeket oda, ahol a szeretteikkel találkozhatnak. Az indíttatás mentősmúltjából ered. Felismerte, akár egy óra a családdal, javulást jelenthet a kis betegnek.
Az ötlet 2016-ban jött, mára alapítvánnyá forrta ki magát, Taxisok és civilek a beteg gyerekekért néven. Zoli egyedül kezdte, mostanra viszont sok önkéntes csatlakozott hozzá, sőt egy szegedi taxitársaság is összefogott vele.
A rendszer úgy működik a gyakorlatban, hogy Zoli előre megvásárol nagy mennyiségű taxicsekket, amit a kórházban hagy, így azok a beteg gyerekek és szüleik, akik másként nem tudnának hazajutni – vagy csak úgy, ha mélyen zsebbe nyúlnak az amúgy is szűkös keretek mellett –, ingyen tudnak utazni a taxival. Persze nem csak taxival utazhatnak, Zoli – aki civilben maga is taxizik – szintén hozza-viszi a családokat. Kitételek persze vannak, a rendszert jól kitalálták. Szülő vagy felügyelő nélkül például semmiképpen sem vállalja a fuvart.
– Nagy szükség van erre. A betegszállító cégek persze csinálják, ahogy tudják, de nagyon leterheltek, így sokszor már a kis betegekre nem marad idő. Sokszor egy beteg gyermeket mindössze egy-két órára, vagy maximum fél napra engednek ki a kórházból. Egy leukémiás gyereknek, aki sokszor több mint nyolc hónapig ki sem dughatja az orrát a kórházból, ez óriási feltöltődést jelent. Előfordul viszont, hogy a betegszállító nem ér oda, így csak üres ígéret marad a kicsinek a hazamenetel. Ez nagyon megtépázhatja a lelkét. Ilyenkor kerülünk mi képbe. Sokszor azt látom, hogy a szülőknek mi vagyunk az egyetlen támasz ilyen téren – mesélte el a Vasárnapi Borsnak Zoli, akinek további álmai várnak megvalósításra.
Szeretné elérni, hogy túlnője magát a rendszer, és országosan, akadályok nélkül működhessen, s azt is, hogy egy telefonos applikáció segítse a szülőket abban, hogy könnyebben felvegyék a kapcsolatot az önkéntesekkel. Ehhez viszont egyelőre megvalósítókat keres. Azt mondja, sok támadás éri, mert sokan nem hiszik el, hogy mindezt teljesen önként, mindenféle juttatás reménye nélkül teszi. Ám ez nem szegi a kedvét. Igyekszik csak arra koncentrálni, hogy minél több kis beteget ajándékozzon meg az idővel, amit a családdal tölthet.
