Aktuális

Hosszú Katinka: soha nem jön vissza Shane

K. D.

Létrehozva: 2018.06.07.

Villámlátogatást tett Budapesten Hosszú Katinka. Beszélt arról is, mi lesz a házasságával. Szavaiból arra lehet következtetni, valóban férje, Shane Tusup agresszív stílusából lehetett elege.

Forrás: Fejér Bálint

Három hét után hazatért Amerikából Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszó és férje távollétében a klub válsághelyzetbe került. Meg kellett nyugtatnia az Iron Aquaticsban úszó gyerekek szüleit. 

Az értekezlet hat órakor kezdődött. Katinka mosolygósan lépett a szülők elé. Szemmel láthatóan sokkal jobb formában volt, mint például az Úszás Ünnepe nevű februári rendezvényen, ahol először láthattuk a decemberi rövid pályás Eb óta. Akkor, versenysúlyához képest jó néhány kilóval több volt, sőt még akkor is, amikor munkatársaink lefényképezték egy budai étteremben Shane Tusuppal ebédelni. Mostanra viszont leadta a felesleget, és fizikálisan kezdi visszanyerni régi önmagát. 

A szülőkkel viccelődött eleinte, nyoma sem volt annak, hogy válságban lenne a magánélete vagy hogy az évek alatt felépített birodalmát súlyos repedések feszítenék. Ahogy több szülő is jellemezte lapunknak, kiegyensúlyozott volt, mintha a közelgő válásra már felkészült volna. Mivel ő volt, aki félrelépett, vélhetően jóval nyugodtabb, mint Shane, akiről kiderült, talán soha nem tér vissza Magyarországra. 

– Egyelőre nem tudom megmondani, visszatér-e valaha is Shane. Én azon vagyok, hogy továbbra is ő vigye a szakmai munkát, ő foglalkozzon a kicsikkel, én pedig egy másik edzővel készülök a tokiói olimpiára. De ez nem ilyen egyszerű, egy hó­nap­ja nem érem el, nem reagál a hívásaimra, leveleimre. Kevés esélyt látok arra, hogy újra Ma­gyarországra jöjjön Shane – mondta Katinka, akire valósággal záporoztak a kérdések a nagy­jából ötvenfős hallgatóság részéről.

Egyedül viszi-e tovább a klubot? Ki válthatja Shane-t? Lesz-e olyan szakember, aki pótolni tudja az amerikai tréner után hagyott űrt?

Az Iron Lady keményen állta a sarat, mindenkit türelmesen végighallgatott, pedig volt olyan szülő, aki tíz percig ecsetelte, milyen problémák vannak a klubban. 

A szülők felajánlották segítségüket, jobb belátásra bírják Tusupot, talán a gyerekek rajzaitól megenyhülne Shane szíve. Katinka erre nem szólt semmit, mert más szülő szólt közbe, ha a szakembernek nem fontosak a gyerekek, akkor felesleges neki könyörögni…

Szóba került: vissza kellene hívni Darren Wardot, akivel mint mondta a háromszoros olimpiai bajnok, ő továbbra is jóban van, miként majd mindenkivel, akivel Shane korábban összeveszett.

– Tudják, sokakat megbántott… – mondta kesernyés mosollyal, amiből egyesek arra következtettek, tényleg férje agresszivitásából lett elege.

Végezetül arra kérték az úszónőt, személyesen tájékoztassa a gyerekeket a kialakult helyzetről, nyugtassa meg őket, hogy biztosítva lesz a jövőjük. Az Iron Lady megígérte, másfél héten belül visszatér Magyarországra, hogy elbeszélgessen a kicsikkel. 

Most ugyanis csak villámlátogatásra érkezett haza: ma már a franciaországi Canet-en-Roussilon-ban lesz, ahol a hétvégén rendezik meg a Mare Nostrum versenysorozat első állomását. Az előzetes nevezések alapján a háromszoros olimpiai bajnok hat számban (50, 100 és 200 méter hát, 50 pillangó és 200, 400 méter vegyes) áll rajtkőre.

A legfőbb problémák

Edzőkérdés: kevés a jó szakember, és nagyon túl vannak terhelve. Szeretnék, ha bővítené Katinka az állományt.

Üzemeltetés: sokan vitatták, hogy Hosszú képes lesz-e Shane nélkül üzemeltetni a céget. Választ vártak arra, hogy továbbra is a Duna Arénában készülhetnek-e a gyerekek.

Személyes jelenlét: hiányolják Katinkát az edzésekről, nehezményezték, hogy folyton külföldön készül.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek