Aktuális

Két iráni nem hajlandó karanténba vonulni Budapesten

Bors

Létrehozva: 2020.03.07.

Sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs a magyarországi koronavírus helyzetről. Új információkat is elárultak, például egy olyan esetet is, ahol rendőri intézkedés kell, mert kettő iráni állampolgár nem akar karanténba kerülni, írja az atv.hu.

A kötelező határozat ellenére két iráni állampolgár nem hajlandó karantéba vonulni – jelentette be Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője. Hozzátette, hogy a rendőri intézkedés a sajtótájékoztató kezdetén zajlott. Ha valaki önként nem hajlandó alávetni magát a megfigyelésnek, rendőri erővel is el lehet vinni. Elmondta, hogy budapesti esetről van szó.

Továbbá hozzátette, hogy a járványügyi szabályok megsértése súlyos büntetést vonhat maga után: ha valaki az utasítás ellenére nem vonul karanténba, és így megfertőz valakit, akkor súlyos testi sértésért kell felelnie.

Ha emiatt igazolhatóan meghal valaki, akkor halált okozó súlyos testi sértés lenne a vád. 

Az operatív törzs sajtótájékoztatója a koronavírusról március 7-én

Közzétette: HVG – 2020. március 7., szombat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság később közleményt adott ki az ügyben a kormányzati tájékoztató oldalon.

Azt írták: "A kontaktuskutatás során járványügyi felügyelők keresik fel azokat, akik igazoltan új koronavírussal fertőzött betegekkel kerültek közvetlen kapcsolatba. Erre került sor – többek között – 2020. március 7-én kora délután Budapesten. A Budapest VIII., Corvin sétány egyik lakásában két iráni állampolgár nem kívánt eleget tenni Budapest Főváros Kormányhivatala VI. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály azonnal végrehajthatóvá nyilvánított határozatának, amely arra tartalmazott kötelezést, hogy mentővel a Szent László Kórházba szállítsák őket. A helyszínre érkező rendőrök rövid időn belül meggyőzték a fiatal nőt és férfit, hogy szálljanak be a mentőgépjárműbe. A mentők elszállították mindkettőjüket, vizsgálatukra a kórház járványügyi elkülönítésre kialakított részlegén kerül sor."

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek