Aktuális

Lovaskocsi-baleset: Együtt halt meg Dóri és Iza, együtt is temetik el őket

B. B.

Létrehozva: 2019.10.28.

Utolsó másodpercig egymás kezét fogta K. Izabella és húga, Dórika, az a testvérpár, akik egy lovaskocsi-balesetben vesztették életüket pénteken. Egyikük gyermeket várt. A balesetben még egy férfi meghalt, míg egy másiknak a lábát kellett amputálni.

Igazi horrorbaleset történt péntek este a Somogy megyei Segesden, ahol egy kivilágítatlan lovaskocsiba rohant bele hátulról egy kisteherautó. A teherautó Segesd felől Ötvöskónyi felé tartott, a lovaskocsin öten utaztak, szabályosan lerepültek a fajárműről, ami gyakorlatilag deszkákra szakadt szét, csak a kereke és a tengelye maradt ép. A kartondobozokat szállító kisteherautó az út melletti árokba csapódott, majd az oldalára borulva állt meg. A sofőr csodával határos módon sérülés nélkül szállt ki. 

A szekér utasai közül hárman haltak meg. Köztük a 13 éves Dórika és nővére, a 15 éves Izabella, aki várandós volt. Éppen ünnepelni tartottak egy közeli településre.

– Olyan boldogok voltak még, mikor elindultak – mondta a Borsnak megtörten a lányok egyik ismerőse.

– Dóra és Izabella imádták egymást, nem csak testvérek, barátok is voltak. Mindig mosolygós, vidám lányokként ismertük őket, nem volt olyan a településen, aki ne kedvelte volna Izáékat. Már nagyon várta a kisbabáját, egyszerűen hihetetlen, hogy nem élhette meg, hogy a kezében tartsa a gyermekét – tette hozzá.

A szemtanúk szerint a lovaskocsi világítás nélkül, szinte cikázott egyik oldalról a másikra, a furgon sofőrje ezért nem vette észre őket. A szekérről Izabella repült le elsőnek, ő azonnal meghalt, húgát, a másik utast és a furgon sofőrjét kórházba szállították. Dóri és a lovaskocsit vezető hajtó életéért még órákig harcoltak, azonban már nem lehetett megmenteni őket, a kislány és a 21 éves férfi is elhunyt, míg a másik, lovaskocsin utazó fiatal lábát le kellett amputálni.

– A szülők sosem heverik ki ezt a tragédiát, hogy egyszerre két lányukat is elvesztették. Biztos vagyok benne, hogy még az utolsó percben is egymás kezét fogták, annyira szerették egymást. Még a halálba is együtt mentek – rázta fejét könnyes szemmel az ismerős. Hozzátette, szinte biztos, hogy együtt temetik el a testvérpárt.

– Úgy lenne a helyes, hogy egymás mellett feküdjenek. Együtt élték az életüket, együtt nevelkedtek, biztos, hogy az lenne a legjobb, ha a temetésük egy időben lenne, és egymás mellé temessék őket – mondta.

Állítólag a baleset helyszíne még a sokat látott helyszínelőket is sokkolta, az ütközés ereje még a kocsi elé befogott lovat is szinte széttépte, az állatot a helyszínre kivezényelt hivatásos vadásznak kellett agyonlőni. Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek