Aktuális

Meg fogsz halni! - mondogatta kínzás közben a szekszárdi fiúnak a nevelőapja

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.08.11.

Egy tízéves kisfiút és húgait is kiemelték családjukból, az ügyészség szerint olasz nevelőapjuk rendszeresen terrorizálta őket.

A Szekszárdi Járásbíróság szerint az ügyészségi vádnál is súlyosabb bűncselekmény gyanúja merülhet fel a többek között kiskorú veszélyeztetésével vádolt olasz állampolgár ügyében. A szomorú történet 2014-re nyúlik vissza.

A 38 éves olasz férfi akkor költözött össze a nála hat esztendővel idősebb magyar nővel, akinek előző kapcsolatából három gyermeke született. A vád szerint a nevelőapa a tízesztendős fiú mellett a kilenc- és az ötéves kislányt is rendszeresen bántotta. A legdurvábban a fiúval bánt.

Egyszer bevitte a fürdőszobába, a fürdőkádba körülbelül húsz centis magasságú vizet engedett, majd húsz percen keresztül a gyermek fejét a víz alá nyomkodta. Előfordult, hogy egy percig nem engedte levegőhöz jutni a kisfiút. Közben azt mondogatta a gyereknek, hogy meg fog halni.

Máskor rádobta az ágyra a gyereket, a nyakát szorongatta és a haját tépte. A gyerekek édesanyja nem értesítette a rendőrséget, helyette a szomszédok hívtak rendőrt. A gyámhatóság a gyerekeket ideiglenesen nevelőszülőnél helyezte el, majd tavaly decemberben nevelésbe vette őket. Az anya szülői felügyeleti joga szünetel, őt is kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

A bíróság szerint a férfi a fürdőkádas esetnél belenyugodott tette esetleges következményébe, vagyis, hogy a gyerek akár meg is fulladhat. Ez az oka, hogy felmerülhet az eshetőleges szándékkal elkövetett em­berölés kísérlete, ezért az ügyet áttették a Szekszárdi Törvényszékhez. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek