Aktuális

Megnézi fia halálát L.L. Junior?

F. Zs., kbv

Létrehozva: 2019.09.23.

Elképzelni sem lehet embert próbálóbb dilemmát egy édesapa számára, mint ami előtt most a zenész áll: a kisfia, Dávidka halálát rögzítette egy térfigyelő kamera. Juniornak döntenie kell, megnézi-e a felvételt vagy sem.

A rendőrség mindent megtesz, hogy kiderüljön, ki a felelős a hároméves Dávidka haláláért – ha egyáltalán felelőssé tehető valaki érte. A nyomozást nagyban segíti, hogy Zuglót az utóbbi években jól felszerelték térfigyelő kamerákkal, szinte minden sarokra jut egy. Ott is volt, ahol a há­roméves Dávidkát halálra gázolta egy vétlen autós. Értesüléseink szerint a balesetet rögzítette is a rendszer, a felvétel a nyomozati anyag egyik alappillére. Minden apró mozdulat látható raj­ta, ami azon az augusztus 31-i napon történt. 

Mint ismert, L.L. Junior kisfia, Dávidka kitépte magát a kísérője kezéből a zebránál, és féktávon belül egy arra haladó autó elé lépett. Az ütközésben azonnal szörnyethalt. 

A kicsi testvérével, Lacikával és anyukája barátaival volt egy gyerekrendezvényen, onnan tartottak hazafelé. L.L. Junior ügy­védjétől megtudtuk, Csilla két barátnőjével és egyikük férjével indult haza a gyerekekkel. Lacika az egyik felnőtt barátnővel átért a túloldalra, a többiek pedig a kis Dávidkával egy sorban várták, hogy ismét zöldre váltson a lámpa. 

– A rendőrség kiemelt ügyként kezeli Dávidka halálát. Azt is vizsgálják, hogy a kisfiúval egy sorban állók felelőssége felmerülhet-e. Gépjárműszakértőt már kirendelt a hatóság, ha a gázoló felelőssége bizonyosodik be, közúti baleset okozásának minősített esete a tényállás, bár ezt kétlem. Amennyiben a felnőtteké, akkor pedig kiskorú veszélyeztetése minősített esete, mi­vel a kisfiú halálával járt. Ennek 2-8 év börtön a büntetési tétele – mondta lapunknak dr. Mester Csaba. 

A sértetti jogokat egyébként a kisfiú halála után jelenleg Ju­nior gyakorolja, ez azt is jelenti, hogy belenézhetett a nyomozati anyagokba, melyek tartalmazzák a környék térfigyelő kameráinak felvételeit is a tragikus pillanatról. Információink szerint ezen egyértelműen látszik minden részlet, így az is, ki fogta a kicsi fiú kezét.

Úgy tudjuk, az elsődleges szakértői vélemények és a helyszínrajz mellett Junior ezt a horrorisztikus videofelvételt, vagyis Dávidka életének utolsó pillanatait is megtekintheti a rendőrségen. Arról azonban nincs információnk, hogy az apa él-e ezzel a jogával vagy sem. Nem kétséges, szörnyű képsorokkal kell szembesülnie az édesapának, ha úgy dönt, megnézi. Ha látja, pontosan mi történt, talán könnyebben feldolgozza a feldolgozhatatlant. A mér­leg egyik serpenyőjében a bizonyosság, a másikban a kétség, hogy mások beszámolóiból kell összeraknia kisfia életének utolsó má­sodperceit. 

A gázoló, a 76 éves F. Tamás korábban levelet írt a gyászoló szülőknek, amelyben bocsánatot kért tőlük. Junior egy pénteki vi­deoüzenetben válaszolt erre az írásra: nem hibáztatja a férfit gyermeke haláláért, és nyitott rá, hogy a találkozzon vele.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek