Aktuális

Rejtélyes eltűnés Maglódon: Milliókkal a zsebében járt-kelt a vállalkozó

Bors

Létrehozva: 2019.05.20.

<p>Gyakran vastag pénzkötegekkel járt, nem egy híres kuncsaftot tudhatott ügyfelei között Pintér Gyula. Úgy tudjuk, a tíz napja rejtélyes körülmények között eltűnt szerelőnek egyetlen haragosa volt, egy szlovák férfi.</p>

Tizedik napja tűnt el, szinte nyom nélkül a Pest megyei Maglódról a luxuskocsik felújításával foglalkozó vállalkozó. Az ötvenéves Pintér Gyula kedvenc vizslájával indult útnak fekete Hummerjével, ám a jelek szerint nem tervezett útról volt szó. A Bors munkatársai igyekeztek rekonstruálni, mi történhetett a férfival, akinek ügyét a rendőrség sem egyszerű eltűnésként kezeli már, hanem emberrablásként.

Húsz emberrel is elbírt

Mint azt a Bors szombaton megírta, a Monori Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése miatt indított nyomozást Gyula eltűnése miatt. Már a szlovák hatóságok is bekapcsolódtak az ügybe, ugyanis a férfi Répa nevű kutyáját a szlovákiai Léva közelében találták meg. Akkor a férfi testvére, Ildikó azt mondta a Borsnak, amikor megtudta, hogy Gyula eltűnt, biztos volt benne, hogy valami szörnyűség történt.

A Bors újabb információi szerint ez végképp érthetetlen: az egykor Afganisztánt is megjárt szerelőt környezetében kivétel nélkül keménykötésű embernek írta le. – Húsz emberrel is simán elbírna, jó fizikai állóképességű srác. Ha egy klasszikus emberrablást nézünk, nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen embert leüssenek és betuszkoljanak egy autóba – magyarázta a Borsnak Gyula egyik ismerőse. 

Sietős dolga lehetett

Úgy tudjuk, Gyula a szerelőruhájában pattant kocsiba, és feltehetően Szlovákiába hajtott, ahonnan Répa kutya előkerült. Hatalmas terepjárója onnan rejtélyes módon jutott vissza maglódi műhelyébe, amit vasárnap a Bors is láthatott: a rendőrök már átvizsgálták a kocsit, nem tudni, mit találtak benne. Bal első kereke előtt tégla állt, talán a fékrendszerével gond lehetett. Ahogy munkatársaink megjelentek, egy sötét luxusautó bukkant fel, vélhetően azt kívánták biztosítani, illetéktelenek ne mehessenek a műhely közelébe.

Egyetlen haragosa volt

Forrásaink Gyulát kedves, jóindulatú  embernek írták le, egyetlen haragosáról tudtak beszámolni: egy szlovák illetőről, akinek van fegyverviselési engedélye. – Gyula úgy nem indult útnak, hogy ne lett volna nála pénz, hiszen nagy értékű autókkal foglalkozott, olykor milliók is voltak a zsebében. Ezt bárki megneszelhette.

Az ügyben teljes a hírzárlat. Gyula családja – testvére és keresztlányai – egy pillanatig sem adják fel a reményt, hogy Gyula hamarosan hazatér. Testvére, Ildikó egyelőre türelmet kért, a nyomozás eredményeire várnak.

– Senkinek sem kívánom, amit most átélünk – mondta a Borsnak az asszony.

Sztárok autóját szerelte

A Bors úgy értesült, hogy a sztárvilágban is jól ismerték az eltűnt Gyulát. Sok híresség szereltette ott luxusgépét. Tévés sztárok, sportolók, celebek egyaránt az ügyfélkörébe tartoztak. A férfit mindenki kedves emberként jellemezte, de a nevüket ennek ellenére nem szerették volna adni cikkünkhöz.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek