<p>Fiala János sokáig megosztó és egyben megkerülhetetlen alakja volt a magyar médiának. </p>
Forrás: Bors
Íróként, újságíróként, rádiósként hosszú évek óta elemzi az ország helyzetét, eseményeit, a napokban Az utolsó esély címmel megjelent könyvében azonban magáról, múltjáról, családjáról vall. A kötetben hosszú bekezdéseket szentel például annak, hogy édesanyja állandó elégedetlensége az egész életére rányomta bélyegét.
– A múltamat végigkísérte az az állandó bizonyítási vágy, hogy szerettem volna megfelelni az édesanyám elvárásainak, azon keresztül pedig mindenki másnak is. Eleinte minden erőmmel azon voltam, hogy ezeknek eleget tegyek, aztán ez később átfordult egyféle lázadásba. Rendkívül nyomasztó volt, hogy sosem voltam számára elég erős, jó illatú, vagy hogy gyakran leszidott olyan dolgokért, amikért mások dicséretet kaptak – mesélte a Borsnak az Alexandra Kiadónál megjelent új könyve kapcsán Fiala János. A sajátos stílusú műsorvezető szülei ma már sajnos nem élnek, földi maradványaiknak azonban a mai napig nem talált méltó helyet.
A könyvben több oldalon keresztül meséli, hogy egyik szentestén szülei urnáit egy reklámszatyorba rakta, és kiment velük a Duna-partra, hogy a folyóba szórja a hamvakat. A végső búcsút azonban egy arra járó rendőr megzavarta, így az elhunytak maradványai visszakerültek a szatyorba, majd Fiala otthonába. A rádiós a Borsnak elárulta, hogy ez a történet ugyan csak fikció, ám az igaz, hogy ma is otthon tárolja szülei hamvait.
„A két urna alakra, színre, de még súlyra is megegyezik, pedig anyám sokkal könnyebb volt apámnál. Anyám halála után egyetlen dolgot vittem el a lakásból: az apám urnáját. Anyukám urnája apukám urnája mellé került, mindketten az előszobai beépített szekrényben vannak törülközők, zsebkendők, ágyneműk tőszomszédságában” – írja könyvében Fiala.
– Valóban otthon, a beépített szekrényünkben vannak a szüleim urnái. Jelenleg a lányom ruháit is ott tároljuk. Így néha ide-oda pakoljuk őket, ugyanakkor valószínűleg így sokkal többet gondolok rájuk, mintha a Dunába szórtam volna a hamvaikat. Tudom, hogy ez nem a legmegfelelőbb megoldás, de jelen pillanatban nem tudnám megmondani, hol lenne számukra a legmegfelelőbb nyughely – mondta a rádiós, aki nem csinál titkot abból sem, hogy erősen foglalkoztatja az elmúlás gondolata.
Sértődős gyerek volt
Fialát nem csak édesanyja, hanem testneveléstanára is gyakran letolta. A könyvben is idézett üzeneteiből az is kiderül, hogy az újságíró mág kisiskolásként sem volt könnyű ember.
„Tisztelt Szülők!
Gyermekük kidobósban, függeszkedésben és mezei futásban is pocsék teljesítményt nyújt. Rosszul tűri a vereséget. Nyafka. Nem mer levetkőzni mások előtt. Instrukcióim hallatán örökké megsértődik. Kérem, addig intézkedjenek, amíg nem fajulnak el a dolgok: X.Y., testnevelőtanár.”
– Rengeteget gondolkodtam már a saját halálomon is, de fogalmam sincs, hogyan szeretnék távozni az élők sorából, és azt sem, hogy a porhüvelyemnek hol képzelem el a megfelelő nyughelyet.
Abban vagyok csak biztos, hogy a halálommal nem szeretnék a lányomra pluszterheket róni – merengett Fiala, hozzátéve, hogy élete jelenleg épp kiegyensúlyozott állapotban van.
