Hatvan éve van a pályán, szinte minden rangos díjat begyűjtött már, Törőcsik Marit mégis sikerült meghatni egy újabb elismeréssel. A ceremóniát egy szívet szorongató közjáték zavarta meg.
Bár nevetve mesélt róla, nyilvánvaló volt, hogy komoly fájdalmakkal küzd a Nemzet Színésze, aki múlt vasárnap a közönség szavazatai alapján kapta meg az idei Szenes Iván Életműdíjat. A szobrocskát azonban nem tudta a magasba emelni, mert nem engedelmeskedett a keze. Már a színpadra is segítséggel ment fel, és sajnos ott sem engedhette el a kísérője karját, szüksége volt a támaszra. Meghatódva így szólt:
– Majd a színpad szélénél adja oda, most nem tudom átvenni. Az egyik kezemmel kapaszkodom, a másik meg… – harapta el a mondatot Törőcsik Mari. – Éjjel-nappal fáj, úgyhogy csoda, hogy vagyok, nem? – folytatta viccelődve, majd nagyon is komolyan. – Egyszerűen, higgyék el nekem, hogy Szenes Iván dalait általam tisztelt zsenik éneklik. Hogyan jutottam én az eszükbe? Ez, komolyan mondom, fantasztikus! Úgy gondolom, talán a múltam, az egész múltam benne van ebben a díjban. Hatvan éve vagyok a pályán, ez a hatvan évnek szól.
A szavait óriási ováció követte, a több száz fős nézőközönség ujjongva ünnepelte a színésznőt, aki egy személyes történettel folytatta a köszönőbeszédét:
– Felhívtam a lányomat, amikor megtudtam, hogy én kaptam a legtöbb szavazatot, és azt mondtam: Teréz, énnekem gazdag életem volt, és most felszálltam az égbe.
A művésznőt telefonon kerestük meg egyrészt, hogy gratuláljunk neki a díjhoz, másrészt, hogy megkérdezzük, hogy szolgál az egészsége.
– Nehéz kifejezni, milyen megtiszteltetés ért – mondta Törőcsik Mari, majd hozzátette: – A pályám megkoronázása ez. Az sem számít, hogy fájdalmak között kaptam meg. Annyi öröm és boldogság jutott nekem a pályafutásom során, a sok-sok év alatt, hogy ennyi szenvedést szó nélkül elviselek cserébe.
