Gyerekkori jó barátja gázolta halálra a baktakéki Molnár Sándor nyolc hónapos kisfiát a járdán. Hiába a régi kötődés, a gyászoló család azt kívánja, bűnhődjön meg az autós, amennyire csak lehet.
Zokogás közben imádott kisfia, Sanyika fényképét szorongatja Molnár Sándor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei baktakéki otthonában. Az apa többé nem ölelheti magához gyerekét: a babakocsijában fekvő Sanyikát pénteken halálra gázolta a család egyik régi jó barátja, Márk. A 24 éves férfi Ladájával kicsúszott egy kanyarban, és a járdára sodródott, ahol barátja, Sándor várta kisfiával a buszt, amivel a párja, Anita jött haza, aki a TV2 információi szerint gyermeket vár.
Látta, hogy feléjük száguld
– Sosem fogom elfelejteni azt a napot, minden másodpercére emlékszem, örökre beleégett az agyamba – mondja elfúló hangon Sándor. – Betettem a babakocsiba Sanyikát, és kimentünk a megállóba, hogy ott várjuk őket. Hallottam az autóhangokat, és amikor odanéztem, láttam, hogy felénk száguld a kocsi. Azonnal éreztem, hogy baj lesz, amilyen gyorsan csak tudtam, húztam is hátrébb a babakocsit.
De már késő volt, Márk egyenesen a megállóban állók közé csapódott:
– Repültem pár métert, azt sem tudtam, hol vagyok, de rögtön felugrottam, és rohantam a babakocsihoz. Ahogy belenéztem, összetört a szívem – folytatja könnyes arccal a gyászoló apa, akinek sérülten is volt annyi lélekjelenléte, hogy azonnal tárcsázza a mentőket. Sanyikát azonban már nem lehetett megmenteni.
– Csodálatos gyerek volt, különleges. Sosem sírt, örökké mosolygott, ilyen baba húszévente egyszer születik. Képtelen vagyok elhinni, hogy nincs többé – suttogja maga elé.
És ha időben jön a busz?
Márk állítólag gyakran repesztett keresztül Ladájával a pár száz lakót számláló településen.
– Itt ralizott, driftelgetett – mondja egy helybeli, aki látta a balesetet. – Már többször is majdnem tragédia lett ennek a vége, korábban ugyanitt már meg is csúszott egyszer. Most is le-föl száguldozott ezen a kis úton, a kanyarban láttuk, hogy megindul a kocsi hátulja, nem tudja tartani az irányt. Soha nem fogom elfelejteni azt a csattanást, Sándor kiáltásait és zokogását, még most is erről álmodom – teszi hozzá. Szerinte nem Márkon múlt, hogy nem követelt több áldozatot a felelőtlensége.
– Pár másodperccel korábban tolta el ott a babakocsiját egy édesanya. Sanyiék unokatestvérei is ott játszottak. Emellett egy gyerekekkel teli busznak is akkor kellett volna érkeznie, csak késett – sorolja. – Mi van, ha időben jön? Ezek után jó lesz, ha elköltözik innen, a falubeliek szerint itt már nem lehet maradása.
Megérezte a bajt a szívében
Úgy tudjuk, a férfi a rendőrségen sírva kért bocsánatot, erre azonban a család nem hajlandó.
– Mit kezdjünk a bocsánatával, amikor a gyönyörű unokám nincs többé? Azt hiszi, ezt ezzel el lehet intézni? – dühöng Sanyika nagymamája, Manyika. – Már amikor jöttünk haza a menyemmel a buszon, éreztem egy furcsa szorítást a szívemben, megéreztem, hogy szörnyűség fog történni. Mikor leszállítottak a buszról, akkor mondták, hogy mi történt az én Sanyikámmal. Azt a fájdalmat senkinek nem kívánom. Ráadásul a családban ez most kis időn belül a második csecsemőhalál: a másik kis menyem babája a születése után nem sokkal ment el. A férjemet is nemrég temettük.
Az asszony attól retteg, hogy fia magát fogja hibáztatni a baba haláláért:
– Félünk, az jár a fejében, hogy valahogy megmenthette volna. De ő azonnal cselekedett, húzta hátra a kocsit, utolsó pillanatig a testével próbálta védeni a kisfiát, de hiába. Itt csak egy hibás van. Az az ember, aki beléjük csapódott a kocsijával. Aki gyerekkori jó barátja az én Sanyimnak. Együtt nevelkedtek, gyerekeskedtek, régen szembe szomszédok voltunk. Hogy tehetett ilyet?
