Fülig érő vigyorral tért haza, több mint egy év küzdelem után a kalapácshintából kizuhant Krisztofer, abban a ruhában, amiben a szörnyű baleset érte. A Bors jelen lehetett a nagy pillanatban.
A legtöbb embert barátságosan fogadja Máthé Krisztofer. Édesanyját hatalmas vigyorral köszöntötte csütörtök délelőtt a kórházban, de szerencsére a Bors munkatársával sem tett kivételt: kedvesen kezet nyújtott. A Bors tavaly októberben járt nála utoljára, szemmel láthatóan sokkal jobb állapotba került. Arra az arckifejezésre pedig nincsenek szavak, amit akkor vett föl, mikor megtudta: egy röpke órán belül, 460 küzdelmes nap után végre elhagyhatja a kórházat és s hazatérhet a családjához.
– Hálát adok az Istennek, hogy ez a nap is eljött. A baleset után közölték az orvosok, hogy a fiam nem marad életben, most pedig… Soha nem adtam fel a reményt, de voltak borzasztóan nehéz időszakok – mondja Dia, az édesanya Krisztofer holmijainak pakolása közben. Hátborzongató, de a fiú pont abban a ruhában indult haza, mint amiben kis híján az életét vesztette.
Ismeretes, a 19 éves fiatal tavaly szeptember 2-án szenvedett életveszélyes koponyasérülést, miután szétszakadt alatta a 33 méter magas kalapácshinta Várpalotán. Veszprémben stabilizálták az állapotát, kezelték Győrben, majd egy fővárosi rehabilitációs intézetbe került. Most pedig egy másik budapesti intézményben vagyunk, ahova szűk két hete került.
– Szerdán mondta a főorvos, hogy másnap hazamehetünk. Ezek már az utolsó pillanatok, de azóta nagyon lassan telik az idő. A fiamnak persze fülig ér a szája – meséli derűsen Dia, aki az egyik lányával szintén a kettétört horrorhintán ült. – Még jó, hogy a legkisebb gyermekem túl kicsi volt, ahhoz, hogy felüljön, különben ő foglalt volna helyet a nagyfiam mellett. Akkor már biztosan nem élne – csuklik el a hangja.
Krisztofernek ugyan a mozgása nehézkes, de minden végtagját tudja használni. A szörnyű balesetre külsőleg csak a légzését segítő szerkezet emlékezteti a nyakán. Beszélni és járni még nem tud, főként a kézmozdulataival kommunikál. A memóriája sem rossz, édesanyja szerint még a kis híján végzetes rendezvényre is emlékszik.
– Sokszor voltam Várpalotán azóta, de a helyszínre nem voltam képes visszamenni. Attól félek, minden újra lejátszódnak előttem. Van, hogy ezzel álmodok, minden nap felteszem a kérdést: miért történt ez velünk? – mondja a 39 éves nő.
A tragédia idején a család Veszprémben lakott, aztán Győrbe költöztek, testvérei pedig csütörtökön már Hajmáskéren várták haza. A másfél órás utat követően végre hazatért, a lakótelepen izgatottan várt már rá a család. Krisztoferék nyolcan vannak testvérek, de az egyik húga már nem él otthon.
Krisztofer a két legkisebb testvéreinek még ajándékot is vitt: egy játékautót és egy babát. A lakásban pillanatok alatt óriási pezsgés alakult ki, a kisebbek Krisztofer nyakában "ugráltak", a nagyobbak nem győzték simogatni őt. Édesanyja nem győzte a telefont kapkodni.
– Ez most a legnagyobb mikulás-ajándék számunkra – mondják egybehangzóan a testvérek, akik nem győzik ismételni: “szeretünk, Krisztofer!”
