Aktuális

Várpalotai kettős gyilkosság: Masszázs közben fojtotta meg a szerelmét Zsolt

B. B.

Létrehozva: 2019.05.16.

Sokkoló részletek derültek ki a várpalotai kettős gyilkosságról. Az anyának és kisfiá­nak azért kellett meghalnia, mert B. Zsolt nem tudta tolerálni az egymás iránt érzett szeretetüket.

Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség a várpalotai kettős gyilkosságot elkövető B. Zsolt ügyében. A vádiratból több, eddig nem ismert részlet derült ki a közfelháborodást kiváltó rém­tettről. B. Zsolt 2018 tavaszán, a munkahelyén ismerte meg a nála tizennyolc évvel fiatalabb Enikőt, akivel jú­liusban össze is költöztek. Enikő lakásában éltek, velük lakott a nő kisfia, Gergő is. Ám B. Zsolt féltékeny volt a kisfiúra, ezért Enikő szeptember közepén közölte a férfival, hogy szakítani akar, majd két nappal később gyermekével együtt a volt élettársához, Gergő édesapjához költözött.

B. Zsolt ebbe nem tudott belenyugodni, de közeledését a nő visszautasította. Enikő végül beleegyezett, hogy amikor hátramaradt dolgaikért visszamennek a Baglyas-szőlőhegyi házba, a férfi elbúcsúzzon tőle. B. Zsolt tavaly szeptember 27-én, késő délután érkezett a házhoz. Enikő fejfájásra panaszkodott, ami miatt a férfi a kanapén mellé térdepelt, a halántékát masszírozta, majd hirtelen két kézzel megragadta a nő nyakát, és megfojtotta őt. Ekkor ment be a szobába Gergőke, aki sírva édesanyját szólítgatta, és felmászott mellé a kanapéra. Erre a férfi megragadta, a gyerekszobába vitte, és egy konyhakéssel őt is megölte.

– Bár fiatal volt Enikő, de nagyon jó anya volt, imádta a kisfiát. Ez volt élete legerősebb és legfontosabb kapcsolata, és sosem maradt volna olyan férfi mellett, aki nem fogadja el a kisfiát – mondta a Borsnak a nő egyik barátja. – Azt hallottuk, hogy Gergőre úgy találtak rá, hogy a kés még a mellkasában volt. Milyen beteg elme képes ilyenre? Reméljük, hogy sosem jön ki a börtönből. Ha mégis, hát mi megvárjuk – tette hozzá vészjóslóan a barát.

Enikő élettársa, a kisfiú apja mindenképpen el akar menni a bírósági tárgyalásokra.

– Az összes tárgyaláson ott leszünk. A családunk a tettes szemébe akar nézni, és akkor is ott leszünk, ha egyszer kiengedik. Bár a tettéért úgy sincs méltó büntetés, mert Enikőt és a kisfiamat semmi nem hozza vissza – mondta a gyászoló férfi.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092394_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721424
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét