Ambrus Attila meggyőződése, sírba vitte volna az alkohol, ha nem zárják rács mögé. Allítja: a börtönnek köszönheti az életét.
Az egykori hokis bankrablónak már a beceneve is beszédes: Viszkis. Tetszik, nem tetszik, így ismerte meg az ország, rajta ragadt.
– A Viszkist bónuszként kaptam, Juszt László akasztotta rám – meséli Ambrus Attila. – Sajnos tény, alkoholt ittam a bankrablások előtt, innen ered. Hogy szeretem, nem szeretem, az valóban nem oszt, nem szoroz, együtt kell élnem ezzel a névvel. Ennek ára volt, tizenhárom évet ültem, rendesen megfizettem érte. Annak, hogy kiérdemelj egy becenevet, hogy ismerjen a fél ország, vannak előnyei, hátrányai, és én ezeket mind tudom abszolválni.
De Ambrus Attila nem csak a rablások alkalmával nyúlt az üveghez. Az alkohol máskor is komoly szerepet játszott az életében.
– Nálam ez egyfajta szelep volt – magyarázza. – Ha nem iszom meg két-három felest, nem tudtam volna megcsinálni azokat a bankrablásokat. Az alkohol tompította az érzéseket, a gátlásokat. De egyébként is ittam olykor. Az biztos, hogy a börtön mentett meg az alkoholizmustól. Akkora volt rajtam a nyomás, úgy szétesett az életem a kilencvenes évek végén, hogy túl sokat ittam. Amikor elkaptak, mindenféle orvosi vizsgálat alá vetettek. Volt pszichológiai és IQ-teszt, meg különböző egészségügyi vizsgálatok. Ott kiderült, hogy a májam nagyobb volt a kelleténél. Ha nem kapnak el, nem biztos, hogy most tudunk beszélni. Amikor nyomás alatt vagy, kergetnek, káosz az életed, akkor kell egy szelep, egy pótcselekvés, amivel meg tudod nyugtatni az idegrendszeredet. Nekem az alkohol volt a menekülés, hogy ne kelljen gondolkodnom, racionálisan látnom a dolgokat.
Harmincszor rabolt
Ma már nincs ilyenfajta stressz az életében. Ha azonban véletlenül mégis túl sokszor emelné a szájához a felespoharat, van, aki megfékezze.
– Nem tudom túlzásba vinni, mert a feleségem kontrollál. Rá hallgatok, és persze a gyerekem különösen nagy visszatartó erő. A kislányom olyan komoly befolyással van rám, a születésével olyan szinten megváltozott az életem, hogy azt soha el nem tudtam volna képzelni – neveti el magát Attila. – Persze nem azt mondom, hogy nem iszom meg néha egy-két felest, mert megiszom. Ennek lett az a következménye, hogy elvették a jogosítványom. De mint a Szent Grálra, úgy vigyázok rá. Eszem ágában sincs piásan autóba ülni. Nemcsak anyagilag, hanem minden szempontból nagyon rosszul érintett az a tíz hónap, amíg nem volt jogsim. Nem akarom még egyszer ugyanazt a hibát elkövetni. Voltam pszichológiai és mindenféle utóképzésen, ahol túl sok rémtörténetet, tragédiát, szerencsétlenséget hallottam. Megrázó volt, nem szeretném a bűnlajstromomat megfejelni azzal, hogy piásan elcsapok valakit.
