Celeb

Így mutatják meg legintimebb testrészüket a sztárok (18+)

Bors

Létrehozva: 2014.02.21.

Az <i>arról híres, hogy híres</i> típusú celebek általában direkt törekszenek rá, hogy minél többször kivillanjon a ruha alól olyasmi, aminek nem kellene, hiszen így még többet beszélnek róluk. De még a legjobb házból való hírességgel is előfordul, hogy véletlenül többet mutat meg magából, mint amennyit szándékozott.

Minden bulvárlap beszámolt Paris Hlton minapi „bakijáról”, amikor a gyakorlatilag hasig felsliccelt, fukszia színű estélyije alól kivillant egy olyan testrész, amit sztároktól csak ritkán látunk.

Bár a látvány sokaknak nem lehetett újdonság, hiszen Parist egy nyilvánosságra került házi pornófilmen már akcióban is láthatta, aki akarta, mégis napokig beszédtéma volt, hogy a szőke celeb nem viselt bugyit és hogy milyen szép simára borotválja az intim tájékát.

Nagyobb összegben mernénk rá fogadni, hogy a Hilton lánynak pontosan ez volt a célja: csak beszéljenek róla, és kerüljön ismét a figyelem középpontjába.  Hiszen harminc fölött egyre nehezebb címlapra kerülnie egy olyan sztárnak, aki tulajdonképpen csak arról híres, hogy híres.

Sokan élnek ezzel a módszerrel Hollywoodban, így aztán nem egy híresség nemi szervét volt már alkalmunk megcsodálni. Az önjelölt címlaplányok mellett olyanokét is, akik amúgy soha nem akarták volna az intim testrészüket a nyilvánosság elé tárni, de egy rossz mozdulat felfedte titkukat.

Így járt Eva Longoria, aki a tavalyi cannes-i fesztiválon villantott önkéntelenül, amikor a kelleténél magasabbra emelte estélyi ruhája földet söprő szoknyáját. Így aztán az is kilátszott, hogy nincs rajta bugyi.

Az internet népe felajzva vitatkozott, hogy a fehér valami, ami a képen látszik, az vajon egy tampon kilógó zsinórja-e, netán intim testékszer. Az viszont tisztán látszott, hogy ő is a teljes szőrtelenítés híve. A színésznő olyan kínosnak érezte a dolgot, hogy másnap a Twitteren szabadkozott.    

Anne Hathaway ott követte el a hibát, hogy szűk és alaposan felsliccelt ruhájában nem az úrilányoknak javasolt módszerrel szállt ki az autó hátsó üléséről, amikor a Nyomorultak New York-i bemutatójára érkezett. A tetejében bugyi sem volt a ruha alatt, így aztán az internetet bejárták a színésznő fazonírozott szeméremdombjáról készült fotók. 

Britney Spearsről soha senki nem feltételezte, hogy úrilány volna, így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a maga tenyeres-talpas módján az autóból kiszállva rendszeresen közszemlére teszi a micsodáját. 

Mint az alábbi kis képösszeállításból kiderül, ez minden szögből sikerül is neki. Fecsegő alkalmazottaitól tudjuk: Britney olyannyira nem szégyellős, hogy otthon a személyzet előtt is pucéran jár, sőt előfordul, hogy ajtót is úgy nyit. Így aztán vélhetően egyáltalán nem zavarják a róla készült kínos fotók, valószínűleg egyenesen élvezi a magamutogatást.     

Lady Gaga tavaly a Candy magazin címlapján a a művészete részeként mutatta meg mindenét, hogy egyúttal a másságot is támogassa, amikor férfinak maszkírozva dobott le bugyit és melltartót.

Így aztán az egész világ megtudhatta, hogy Gaga a szintén nem szégyellős Cameron Diazzal ért egyet, aki nemrég a könyvében írt arról, hogy helyteleníti a csupaszra borotvált nemi szervek divatját, és a maga részéről szőrtelenítés helyett inkább csak fazonírozza az intim szőrzetet.  

Reese Witherspoonnal a szellő űzött tréfát, amikor fellebbentette rövidke szoknyáját. A hátulról készült fotó alapján nehéz eldönteni, hogy a színésznő valóban nem viselt bugyit, ahogy mondták, vagy csak tanga van rajta, amelynek a pántja eltűnik a farpofái között.

És persze könnyen megtörténik a baleset, ha egy celeb túlságosan felönt a garatra. A lesifotósok nem kegyelmeznek, akármilyen elázva indul is haza egy híresség egy átmulatott éjszaka után, csak annál inkább villognak a vakuk.

Legközelebb Kirsten Dunst is jól teszi, ha nem iszik annyit, hogy utána alig tudjon bekászálódni a taxiba, mert így talán nem tárja ország-világ elé, amit valószínűleg nem akart. De rajta legalább volt bugyi.

   

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek