Celeb

Andy Vajna: Habonynak nincs köze a TV2-höz

Bors

Létrehozva: 2016.05.05.

Szokatlanul hosszú interjút adott Andy Vajna, melyben többek között kaszinóiról és Habony Árpádról is beszélt.

Forrás: Bors

Nincs offshore cégem - jelentette ki a Figyelőnek Andy Vajna üzletember-kormánybiztos, majd hozzátette: megvált összes karib­tengeri érdekeltségétől, és kizárólag Magyarországon, Luxemburgban és az Egyesült Államokban birtokol vállalatokat.

Minden cégem teljesen átlátható, hiszen én vagyok az egyetlen tulajdonosa - tette hozzá.Vajna tagadta, hogy médiabirodalom építésére kapta meg a kormánytól a fővárosi kaszinómonopólium profitját. A TV2 gazdálkodásáról azt mondta: tavaly több mint 5 milliárd forint volt a veszteség, és a jelentős bevételt generáló programdíj ellenére is csak 3-­5 év múlva válhat nyereségessé. Azt is bevallotta, hogy a külföldi finanszírozásra létrehozott állami Eximbank finanszírozta a csatorna megvásárlását, de ez nem fura, hiszen lehet, hogy majd fognak is külföldre terjeszkedni.

A kaszinóival kapcsolatos kérdésre azt felelte: elég adót fizet - 2000 és 2015 között több mint 44 milliárd forint koncessziós díjat és játékadót rótt le a Las Vegas Casino -, ezért nem segíti ki az államot, ha annak kártérítést kell fizetnie a betiltásuk előtt nyerőgépeket üzemeltető vállalkozóknak. A lap szerint Vajna öt kaszinójának 2016-os nyeresége elérheti a 7 milliárd forintot. Ha pedig jön az online kaszinópiac is, a profit simán 10 milliárd forint fölé mehet.

Rogán Antalt és Habony Árpádot a barátjának nevezte, de tagadta, hogy az utóbbinak bármilyen befolyása lenne a TV2-nél. A Habonynak adott - a NAV­-tól kiszivárgott információk szerint 150 ezer dolláros - kölcsönről nem akart mondani semmit, mivel szerinte ez csakis Habonyra tartozik.

Andy Vajna elárulta: elképzelhető, hogy pincészetet vásárol Tokajban. Kitért arra is, hogy bírja a tempót, egy nap akár 17 órát is dolgozik. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek