Celeb

Borszakértőnek tanul a szépségkirálynő

Hofmeister Zoltán

Létrehozva: 2016.06.26.

Gyönyörű, imádja a kifutók világát, a csillogást, de mostantól a hegy levét szeretné megismerni. Dubela Diána ugyanis nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy szépségkirálynőből borszakértővé válik.

Diána fejére három éve a ko­rona is felkerült, amikor megnyerte a Miss Alpok–Adria szépségversenyt. Most azonban – egy életmentő műtét után – úgy döntött, egészen más utakra akar lépni. 

– Jövőre mindenképpen szeretnék még elindulni egy világversenyen, ugyanis nagyon sok szépségverseny foglalkozik állatvédelemmel, ami a szívem csücske. Most is részt veszek a Szeged Szépe válogatóján – árulta el Dia, aki azt tervezi, hogy borszakértő lesz.

– Dlusztus Imre borszak­író felajánlotta, hogy legyek egy gasztrokocsma háziasszonya. Rábólintottam – meséli a csinos lány, akit azóta rabul ejtettek a borok. – Elhatároztam, hogy ezen a nyáron végigjárom az ország összes borvidékét, és rengeteget kóstolok. Célom, hogy valamennyi termôterület borait képes legyek felismerni – teszi hozzá mosolyogva Dia, aki a későb­biekben sommelier-ként szeretne majd dolgozni.

Kérdésünkre, hogy mostanság melyik a kedvenc bora, elárulja: talán a badacsonyi borvidékrôl az Irsai Olivér.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek