Celeb

Fekete-tenger szépe lett Fanni

Bors

Létrehozva: 2016.07.24.

Első nagyobb szépségversenyén két kategóriában is elvitte a pálmát Bulgáriában egy 14 éves magyar lány. Horváth Fanni a modell kategóriában lett első, sőt besöpörte a Fekete-tenger szépe címet is.

A Little Miss World versenyét július 2-án Bulgáriában, Burgaszban rendezték. – Rettentően izgultam a verseny előtt, ahová anyuék kocsival vittek ki – mondja a Borsnak Fanni, aki már tízévesen azt tervezte, hogy modell lesz. – Az unokatesóm, Tóth Katalin már sikeres eb­ben a szakmában, most Milánóban él – teszi hozzá az ifjú 
győztes.

Fanni édesanyja néhány éve még szőrösebb szívű volt gyermekével, de kizárólag azért, mert féltette. – Elmondtam a kislányomnak, 13 éves kora előtt ne is kérje, hogy szépségversenyeken indulhasson. Amikor betöltötte, figyelmeztetett az ígéretemre – mosolyodik el Horváth Ákosné.

– Indiába és Dél-Afrikába is kapott meghívást, sőt augusztus 16–22. között visszavárják Bulgáriába, ahol ekkor rendezik a Little King & Queen versenyt. Fanni elárulta, hogy szeptembertől a szentesi Horváth Mihály Gimnázium angol tagozatán tanul tovább és a modellkarrier végeztével orvos vagy ügyvéd szeret­ne lenni.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek