Celeb

Lecsaptak a Bon Bon énekesére is Gesztiék

ozs

Létrehozva: 2016.11.09.

A Rapülők koncertjéről egyre több részlet szivárog ki. A Tóth lányok mellett Szolnoki Péter lesz az együttes eddig eltitkolt vendége.

– Szolnoki Peti rengeteg Rapülők-dalnak énekli a refrénjét. Annyira jellegzetes a hangja, hogy ilyen értelemben hozzátartozik a Rapülők hangzásához. És mivel azt ígértük, hogy február 25-én az eredeti hangzásban csendülnek fel a slágereink, így egyértelmű volt, hogy Peti is ott lesz velünk a Sportarénában – mondta Geszti Péter, akinek megkeresésére nagy örömmel mondott azonnal igent az énekes, mivel annak idején a Rapülők vokalistájaként került bele a popbizniszbe.

– Nekem a Rapülők a kezdeteket jelentette a popzenében, hiszen előtte dzsesszzenét és klasszikust játszottam. Nekem ez a mai napig nagyon szép emlék, tulajdonképpen áthatja az éle-tünket, mert miután a zenekar a csúcson abbahagyta a kilencvenes évek közepén, tíz évvel ezelőtt újra összeállt két Aréna-koncert erejéig. Annyira megtanultuk 1993-ban a szövegeket, hogy elég csak egy kicsit feleleveníteni a dalokat, és az ember máris darálja az összes szöveget – magyarázta a Bon-Bon énekese.

– Örülök, hogy mind a hárman gondoltak és számítanak rám. Ez az a zenekar, amelyben az ember örömmel bohóckodik, és vesz fel magára mindenféle vicces jelmezt – tette hozzá mosolyogva.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek