Celeb

Sebestyén Balázs: Hazugság, amit a Class FM vezetősége állít

Bors

Létrehozva: 2016.11.15.

Sebestyén Balázs Facebook-oldalán már reagált is a ClassFM nemrég kiadott közleményére. A videóban azt mondta, egy szóval tudja jellemezni a rádióadó által leírtakat: „Hazugság!”

Azért, mert ő nem mondott olyat, hogy szívesebben koncentrálna a televíziós karrierjére. Balázs ma (azaz kedden) kapott egy levelet, amiben az volt, hogy holnap (azaz szerdán) már nem kell bemenniük a stúdióba.

Balázs – és ezt Jani és Feri nevében is mondta – szerette volna „végigcsinálni és kitölteni a szerződésüket,és tisztességesen becsülettel elköszönni tőletek, és erre szerintem még lesz is lehetőségünk” – mondta Balázs a videóban.

Balázs azt mondta, ebben az évben már nincs több tévés szereplése, nem is szeretné a rádiós karrierjét minimalizálni, „olyannyira nem hogy még nagyobb erővel szeretnék rádiózni, ahogy eddig és még jobb műsorokat szeretnék készíteni Ferivel és Janival (…) Erről egyelőre többet nem mondhatok, de figyeljetek bennünket, keressetek bennünket, nézzétek a Facebook-oldalt, és kövessétek az eseményeket, mert nemsokára minden kiderül. De nem akarom minimalizálni a rádiós szereplést.

„Sajnálom, sajnáljuk, hogy így alakult!” – fejezte be a műsorvezető a videót.

A Bors úgy tudja, a rádió vezetése nem tudott megegyezni Balázsékkal, mert különböző elképzeléseik voltak a Morning Show folytatásáról, illetve a folytatás feltételeiről. A letiltásra talán azért kerülhetett sor, hogy Balázsék az élő műsorban ne tegyenek olyan kijelentéseket, amelyek nem egyeznek a cégvezetés elképzeléseivel.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek