Celeb

Egész nap figyelik a magyar szépségkirálynőt

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2016.12.03.

Gyerekkorában akrobatikus táncban versenyzett, s ez most komoly előnyhöz juttatta Gerencsér Tímeát a Miss World szépségversenyen.

Reggel hatkor csörög Washingtonban az ébresztőóra, az álmos szemű szépség botorkálva igyekszik a fürdőszobába. Sietnie kell, mert ha a reggelinél nem tökéletes a megjelenése, sokat veszíthet. Egy szépségversenyből annyit látunk, hogy szép lányok állnak a színpadon, a zsűri pedig választ közülük egyet, aki koronát kap. Nos, közel sem ilyen egyszerű a képlet.

A lányoktól napi 18 óra összpontosítást igényel a verseny, egy percre sem engedhetik el magukat, ha a Miss World koronáját szeretnék viselni. Gerencsér Tímea idén júliusban nyerte meg a hazai versenyt, amiért egy luxusautó és a világversenyen való indulás joga volt a jutalma. Az Egyesült Államokban rendezett verseny hetekig tart, ezalatt a kora reggeli óráktól figyelik a rendezők a lányokat, a december 20-i parádé csak a küzdelem látványos része, ekkor választják ki százhúsz lány közül a legszebbet. 

– Egy szépségversenyen fontos a megjelenés, de itt nem ez az elsődleges szempont – mondja a Borsnak Gerencsér Tímea. – Ma­gyarországon még mindig sokan azt hiszik, hogy itt üres fe­jű szép lányokat mustrálnak, eh­hez képest a megnyilatkozása­inkat, a többiekkel való kommu­nikációt, az elszántságot, és egyéb értékeinket, például a sportteljesítményünket is pontozzák – meséli Timi.

– A szervezők rettegnek a terrortámadástól, videót és fotót sem készíthetünk a verseny helyszínéről, nehogy terroristák felmérjék a terepet. Az első napok után Tímea egyébként jól áll a versenyben, többek között a sportmúltjának köszönhetően.  – A második napon tartották a Miss Talent selejtezőt, ide az nevezett be, akinek tehetsége van bármiben. Én akrobatikus show-tánccal készültem, gyerekkoromban versenyeztem is ebben a sportban, országos bajnok voltam az egyik nővéremmel – büszkélkedik a lány. Az előadásom nagyon jól sikerült, nagy tapsot kaptam, úgyhogy reménykedve várom a többi kihívást. A sportos múltam miatt nem stresszel annyira a versenyhelyzet, mint másokat, ez a javamra válhat még. 

A szépségkirálynő lapunknak azt is elárulta, hogy egy véletlen folytán kivételes bánásmódban részesül. – Gluténérzékeny vagyok, de az első napokban sajnos nem tudtam gluténmentes ételekhez jutni. Aztán egyszer csak szóltak, hogy valaki vár rám a szálloda halljában: a szálloda séfje volt az, egy magyar fiú, ő azóta mindennap külön főz nekem, még lecsót is kaptam valamelyik nap. Nagyon boldoggá tesz a törődése.    

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek